JongKey Basic School Story ~ Első (by Hagu)

Az a gif ott a végén tökéletesen jellemzi a saját kritikámat ehhez a fejezethez! Sajnálom ><

Key Pov.

Az iskolában elég egyértelmű hierarchia állítható fel. Van a legalja, akiket senki sem ismer névről, nem szólnak bele az iskola életébe, és nem is tanulnak jól. Vannak, akiket csak a tanárok ismernek, meg az olyan emberek, akik velük íratják meg az esszéjüket. Akadnak olyanok, akik a saját baráti körükben elvannak, de sehogy sem emelkednek ki. Vannak olyanok is, akiket az egész suli ismer, de nem feltétlenül csodál, csak a neve fel szokott merülni, mint egy slusszpoén. 

És végül vagyok én Kim Kibum. A diákönkormányzat vezetője, az, aki minden héten új ruhatárral jár a suliba, és akinek a szülei szinte a legtehetősebb cég fejei, akire minden tanár követendő példaként tekint, akiért minden diák legjobb barátként néz és akiért minden lány odavan, bár ez egy kicsit fail, mert meleg vagyok. Ez vagyok én. Ez az életem. És mondhatni meg vagyok elégedve vele. Nem mondom, hogy nincsenek mélypontjaim az életben, amikor a francba kívánom az egészet, de azért na. Egyszer élünk, annak meg kell adni a módját. 

Valamint még egy fajta ember van az iskolában. Igazából csak egy személyről beszélünk, nem egy egész csoportról. Ez az ember Kim Jonghyun. 

Egyszerűen nem tudom meghatározni azt a fiút. Nem egy szürke kisegér, akit senki sem ismer, de nem egy hírhedt hatalmas bunkó, nem népszerű, de mégis mindenki ismeri a nevét. Ő csak Kim Jonghyun, az az ember, akit nem tudok kiismerni és ez borzasztóan zavar. Nem tudom hová helyezni, csak úgy teng, pedig be akarom sorolni a suli rangsorába. És nem csak ezért, egyszerűen csak késztetést érzek arra, hogy közelebb kerüljek ehhez a rejtélyes sráchoz… 

Reggel komoly problémákkal álltam elő. Mit vegyek fel. Igaz, hogy igyekszem palástolni a másságomat, de azért engem igenis érdekel, hogy hogy nézek ki, és ha azt mások díszbuziságnak nevezik, ha reggelente órákat tudok a tükör előtt tölteni… akkor az vagyok. Nem tudom, mit szívtam az éjszaka, de reggel egy bőrnadrágot (!), és egy kissé passzentos (!), nyitott mellkasú (!!), halványrózsaszín (!!!) inget vettem fel. Biztos bevertem a fejem valahová, hogy ilyen jót éreztem. A hajam lassan egy fél éve gesztenyebarna színben pompázik és nyitott könyvre emlékeztető alakja van. Személy szerint ez az eddigi legjobb frizurám. Szeretem a fodrászomat. 

Lehet, hogy imádnak a tanárok, és kitűnő tanuló vagyok, de azért nincs stréber kinézetem, na. 

A reggeli szokásos teendők, mint haj beállítása, kaja, fogmosás, smink most is szokásosan elhúzódtak és megint nem jutott arra idő, hogy anyámnak segítsek, vagy esetleg levigyem a kutyát sétálni, vagy összepakoljam a lakás lehetetlen helyein hagyott ruháimat. Épp csak beértem időben a suliba és a tanár előtt slisszoltam be a terembe. Az emberek tudják, hogy reggel úgy sem tudnak beszélni velem, ezt órán próbálják bepótolni, vagyis egy halom cetli, meg különböző papírok heverek a padomon. Incsrösting. Majd szünetben ráveszem magam, hogy elolvassam őket.

Jonghyun pov.

A harmadik óra körül jöttem rá, hogy nem hoztam magammal sem pénzt, sem ebédet, és ha én nem eszek akkor eléggé ki leszek készülve. Úgy működök, mint egy dínó, folyton ennem kell. 

Már az asztallapot rágtam lassan, amikor leesett, hogy bizony nekem vannak rajongóim, akik nagyon szívesen adnának nekem kölcsön (vagy ami valószínűbb, hogy csak adnának, mert tőlem nem kapják vissza) pénzt. Kajára. Pénzt. Kajára. Kaja. Étel. Oké, keressünk egy embert, aki megszán majd apróval. A suli folyosója nagyszerű vadászterület, mindenki csak lazul és azt hiszi, hogy nem leselkedik rá semmilyen veszély, pedig hhh itt van egy éhes Kim Jonghyun aki valakitől tuti lóvét fog szeretni. 

- Hongbinnie~ - daloltam a közelben lévő srácnak. A memóriámnak hála szinte az összes ember nevét tudtam ebben az iskolában. 

- Igen Jonghyun-hyung? Miben segíthetek? - nézett rám magabiztosan. Ohoho~ tökös kissrác, lehet, hogy nem pont őt kellett volna leszólítanom. 

- Ki tudnál segíteni, és vennél nekem valami szénhidrátot a büfében? - mosolyogtam rá kedvesen, hogy meghassam. 

- Szívesen… - kezdte, de félbeszakították. 

- Hongbin-ah, hoztam neked egy szendvicset, de már nem volt rántotthúsos, szóval ez maradt… - érkezett meg mellénk egy ember, akinek… nem tudtam a nevét. Pedig ő lesz az a népszerű ember a diákok között, de valahogy nem ugrik be a neve. - Oh, üdv - pillantott rám kissé lekicsinylően. 

- Szeva’ - emeltem fel a kezem egy intésre. De nem vártam meg, hogy tovább mondja, amit elkezdett, hanem a saját mondandómat folytattam. - Szóval meg tudnál szánni néhány wonnal? 

- Épp azt mondtam, hogy szívesen segítenék, de nincs pénzem, nekem is Kibum veszi - a porcelánbőrű srác sajnálkozva mosolygott. 

- Nem gáz - legyintettem. - Ki az a Kibum?

Key Pov.

“Ki az a Kibum?” Miért nem tudja a nevem?! Pedig elméletileg géniusz a kölyök. Ráadásul az én nevemet minimum illik ismerni ebben a suliban! 

- Én lennék Kibum - morogtam. 

- Oh - hagyta el a száját a meglepett szócska. Rühellem ezt a gyereket, azt reméltem, ha beszélek vele, akkor jól megértjük egymást, közeli barátok leszünk, esetleg több is (mert baromi szexi ez az ember), de neeem, persze, hogy a jól kinéző emberek basszák fel az agyam.

- Nem tudnál kölcsönadni? - folytatta. Eszem dobom el, szerinte ez után adok neki pénzt? 

- Nem - mondtam röhejes hangszínnel. - Szerinted adnék neked? - tettem szemrehányóan csípőre a kezem. 

- Ja - bólintott, úgy, mintha tényleg igaza lenne. 

- Hát nem! - szakadt el bennem valami. - Tudd a nevemet, tiszteld a munkásságom és akkor beszélünk! - kiálltottam idegesen az arcába. - Gyere Binnie, menjünk - ragadtam meg a barátom karját és elrángattam onnan. Első beszélgetés és már most felbaszta az agyam. Nagyszerű, komolyan mondom, lenyűgöző.

Jonghyun pov.

Ahogy ordítozva előre hajolt, bepillantást nyerhettem a mellkasára. Tökéletes, hófehér, csókolni való bőr. Esküszöm sehol egy szépséghiba. Megbabonázva bámultam és közben semmit sem fogtam fel abból, amit mondott. Aztán minden jónak véget ért és elviharzott a másik porcelánfiúval. Az ő külseje valahogy nem indított be. Nem az esetem. 

Oh yea, most már egyáltalán nem kajára, hanem erre az emberre vagyok kiéhezett. Pedig csak egy icipicit láttam belőle, mi lesz, ha többet villant? Egy éjszakára muszáj megszereznem magamnak. Vagy, ha csak ennyitől beindulok, akkor többre is. Állítsd le a gondolataidat Kim Jonghyun! Vagyis állítsd le a farkadat Kim Jonghyun! Pénzt szerezz, ne pedig pasit. 

Lassan folytattam utamat a folyosón, de már elment a kedvem attól, hogy valakitől lóvét kölcsönözzek. Szóval csak fel-alá járkáltam az iskola folyosóin és látványosan szenvedtem. Kékhalált fogok kapni, lehet, hogy valaki majd észrevesz és megkérdezi, hogy mi bajom, én meg akkor mondom, hogy éhes vagyok, és ő majd vesz nekem kaját. Zseniális terv, igazán zseniális. Én magam vagyok a zsenialitás királya. 

Viszont lehet, hogy a terv zseniális, de ha hülyék az alanyok, akkor az egész nem ér semmit. Egész nap látványosan szenvedtem a szünetekben, de senki sem szólított meg. Senki. Kétségbe esett arccal fetrengtem az utolsó óra előtt (a 9. órám jött, mert én jó diák vagyok és bent maradok faktra is) egy padon, de már szinte senki sem volt a suliban csak a végzősek, meg néhány elborult diák önkormányzatos. Köztük Kim Kibum is, mint feltűnt. 

- Mit rugdosol?! - ültem fel és az emlegetett szamárra bámultam. 

- Mit rontod a folyosó levegőjét? - kérdezte rángatózó arccal. - Menj órára! 

- Még be se csöngettek - fintorogtam. - És amúgy is, üres hassal nem tudok gondolkozni - fontam össze a karomat a mellkasom előtt, majd tüntetően elfordultam tőle. 

- Vegyél magadnak enni, csóró - hát csak nem akar békén hagyni. 

- Vegyél nekem te. Nincs pénzem - pillantottam a továbbra is ideges arcára. 

- Még mit nem - horrkantott. Vagy nevetett. Igazából nem tudtam meg állapítani. Felálltam és szembe fordultam vele. Egész közel volt hozzám, mindössze harminc centi választott el tőle, nem gondoltam, hogy ilyen közel áll az ülőhelyemhez. Megilletődötten bámultunk a másikra. 

- Akkor hívj meg egy vacsorára - próbálkoztam tovább. 

- Francokat, max akkor megyek veled vacsorázni, ha te hívsz el engem - mondta kissé még mindig transzban. Hogy mi van?

- Te eljönnél velem vacsorázni? - vontam fel incselkedően a szemöldökömet. - Esetleg… vacsora-randira? - tettem még hozzá. 

Elkerekedett a szeme és meg mernék esküdni, hogy nem csak a füle, de az egész feje tiszta vörös lett. 

- Y-yah! - lökött meg. - Miket gondolsz! Én soha sem mennék veled sehova - lökött meg még egyszer tiszta zavarban. - Soha! - kiáltotta még egyszer, aztán gyors lépésekkel eltűnt a lépcső irányába. Istenem, de aranyos, hogyha zavarba jön. Nekem kell ez a srác. 

CL x G-Dragon One-shot (by Nyuszi)

Sziasztok ^^ Kábé egy hónapja jött nekem ez az egész agymenés (forgolódtam az ágyban és ez a történet fogalmazódott meg bennem), le is írtam, de csak most volt időm átnézni meg posztolni. Na mindegy.
Figyelmeztetések: trágár kifejezések, értelmetlen történet
Nyuszi

GD pov

- Kávé - dünnyögtem végigterülve a kifakult, hajdanán pirosas huzatú, enyhén elnyűtt kanapén, aminek rozsdásodó rugói a hirtelen mozdulatom következtében panaszosan felnyikorogtak.
De őszintén, nem zavart se a kopott anyag, se a bútor egyéb körülmények között baromi idegesítő hangja, csak aludni akartam végre, vagy egy rendes kávét felhörpinteni. Az elmúlt egy hétben összesen 15 órát, ha tudtam pihenni, azt se ágyban, hanem a gurulós székben, miközben sminkeltek, vagy amíg autóval kocsikáztunk az egyik koncert helyszínéről a másikra.
Persze, hozzá vagyok szokva, hiszen nem most kezdtem a szakmát, de ilyen sűrűre csak a legritkább esetekben sikerül a beosztásom. Most épp kaptam 10 egész percet, hogy valamennyire összeszedhessem magam a következő ‘nagyon muszáj’, ‘nagyon kötelező’ és ‘ne hisztizz, hanem szedd össze magad’ típusú interjúra, amit mindenképp végig kell csinálnom, akármennyire is hasonlítok jelen pillanatban jobban egy mosott és alaposan kicsavart zoknira, mint a műfaj egyik legismertebb arcára. Legalább büdös nem vagyok, ha már a zokniknál tartunk. De reálisan nézve ez a 10 komoly szabad perc is csak a szenvedésemmel fog eltelni, mert amíg nem alszom ki a brutálisan felhalmozódott alváshiányomat, a színfalak mögött nem vagyok jó semmi másra.
- Kávé - nyöszörögtem ismét, és azt hiszem, a hangom ezúttal nagyon hasonlított a kanapé rugóinak nyekergésére. Nem tudom pontosan kitől vagy mitől vártam, hogy pattanjon és fakasszon valahonnan nekem egy forró italt, de ezen még csak elgondolkodni se volt energiám. Mint már említettem, csak a szenvedésre volt.

- Jiyong, mit csinálsz? Kapard már össze magad - ütötte meg a fülemet a folyosóról bekukkantó menedzserem hangja.

- Hyungnim... - kezdtem egy hisztis kölyökmacskát is megszégyenítő nyivákolásba, leplezetlenül játszva a sajnálatára. - Meghalok egy kávéért…

A menedzser ajkain kimerült sóhaj szaladt ki, gondolom neki se volt könnyű az elmúlt időszak, de akkor is. Én vagyok az idol, nekem több a dolgom. Ugyanakkor az a sóhaj nem jelentett mást, mint hogy a mostani állapotomhoz képest hatalmas erőbedobással intézett “munkám” sikerrel járt.

- Jól van. Keresek neked - morogta az orra alatt kissé bosszúsan, és bár nem láttam az arcát, megjelent a lelki szemeim előtt, ahogy a szemét forgatja, és különböző grimaszokat varázsol az arcára.
Lehet, hogy nem szeret annyira, mint amennyire én őt, de legalább hoz nekem kávét. A fáradtságtól csoszogóvá vált lépteinek zaja egyre halkult, majd teljesen elült. Lehunytam a szemem, mert képtelen voltam tovább tartani az ólom nehézségű szempilláimat.

- Jesszusom! - kiáltottam, amikor meghallottam a telefonom éles, berregő hangját. Pont elaludtam, erre valami sérült elméjűnek most jut eszébe hívogatni engem? Ki az a csökkent intelligencia szintű gyökér, aki nincs tisztában azzal, hogy mennyire elfoglalt ember vagyok? És miért tudja a mobilszámom egyáltalán? Aish, mi van, ha már megint egy zaklató, aki ezúttal a beleimet fogja kitépkedni, és eladja valami múzeumnak? Vajon mennyit érhetnek a beleim?
Ha nem kapna elég pénzt értük, az még halálomban is igazán fájdalmas lenne. Egy ideges mozdulattal lesöpörtem a telefont magam mellől, hogy ne egyenesen a fülembe visítson, hanem valamivel távolabb, a padlón élje ki magát. Koppanva érkezett a parkettára, és nem sokkal ezután el is hallgatott.

- Okos fiú - nyöszörögtem egy sort fészkelődve, majd mikor megtaláltam a legkényelmesebb pozíciót egy mély sóhajtással jeleztem a külvilágnak, hogy ismét elaludni készülök, bár nagyon izgalmas időtöltésnek ígérkezett volna a telefonom nemén filozofálni is.

- Mi a fasz van már…? - kérdeztem félhangosan, a lehető leginkább szenvedős képemet vágva, amikor ismételten megszólalt a csengőhangom. Felnyögve feküdtem az oldalamra, és csukott szemekkel kezdtem kotorászni a földön az életemet megkeserítő tárgy után.
Némi bénázás után sikerült a kezembe kerítenem a kis köcsögöt. Egy lusta mozdulattal az arcomhoz emeltem, és bár legszívesebben izomból földhöz vágtam volna, inkább résnyire nyitott szemekkel próbáltam kivenni, hogy ki a beleimre pályázó zaklatóm, aki nem hagy egy percig aludni.

- Chaerin? - dörgöltem a szemeimet, egy pillanat alatt önébresztő-üzemmódba kapcsolva, mert az igen fájdalmas tapasztalataim alapján már tudhattam, hogy Chaerin nem az az ember, akit félálomban elhordhatok mindennek mindennek, amiért felkeltett (egyáltalán nem lehet kiosztani, nemhogy ilyen állapotban). Elhúztam a képernyőn a zöld kis gombot, a fülemhez tartottam a készüléket, és elővettem a legfrissebb hangomat. - Mondjad, édesem.

Lee Chaerin, akit CL-ként meglehetősen széles körökben ismertté vált világszerte, majd egy éve nem csak a K-pop, hanem az én királynőm is. Persze, csak a színfalak mögött, és mindenki tudta nélkül. A gyönyörű teremtés (még ha nem is természetes szépség a szentem), viszonylag hamar levett a lábamról, és hosszú, visszafogott udvarlás árán meg is adta magát, és hajlandó lett a barátnőm lenni. El kell ismerni, nem egy könnyű eset a drága, néha rendesen meg is szenvedek vele, de szerencsére mindketten rettenetesen elfoglaltak vagyunk, így nem tudunk annyi időt együtt tölteni, hogy megutáljuk egymást.

-Jiyong, van egy kis gond - szólalt meg a vonal másik végén, szokásához híven némi fölényességgel a hangjában. A kapcsolatunkban valamilyen oknál fogva ő az alfahím, és én vagyok, aki… aki nem az alfahím. És emiatt természetesen mindig a nevemen hívott, akkor se nevezett volna oppának, ha pisztolyt tartanak a fejéhez. Az igazat megvallva, nem is nagyon igényeltem a dolgot, számon kérni rajta pedig egyáltalán nem lett volna bátorságom, úgyhogy inkább ráhagytam, hogy úgy nevez, ahogy akar.

- Mondjad - tornáztam fel közben magam ülő helyzetbe, és kicsit megpofozgattam az arcom, hogy felébredjek. Jöhetne már Hyungnim azzal a kávéval, hogy tökéletesen tudjak koncentrálni arra az világmegváltó problémára, amiért fel kellett zaklatni álmomból.

- Jiyong, mondd csak. Te emlékszel arra az estére, amikor ketten maradtunk a stúdióban, és elég csúnyán leittuk magunkat? Vagy egy hónapja.

Kérdésére az elmémben kezdtem kutakodni egy emlékfoszlány után, hátha megmaradt valami abból a napból. De csak annyi rémlett, hogy reggel kibaszott másnaposan ébredtem, és a menedzserektől csinos kis fejmosást is kaptam, mert tilos engedély nélkül alkoholt fogyasztanunk, azzal az indokkal, hogy ha egy fan meglát, botrány lehet, satöbbi, satöbbi, a szokásos felesleges pofázás.

- Nem igazán - vallottam be, mire némi gondolkodás után kicsit színtelen hangon válaszolt.

- Hát én se.

- Mert, mi a baj? 

- Uhm, Jiyong, szerintem nagyon részegek voltunk.

- Szerintem is - bólogattam türelmetlenül, ugyanis nagyon furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy mégis mi köze bármihez is annak a bizonyos estének. Még egy sürgető mozdulatot is tettem a kezemmel, mintha láthatna bármit is a telefonon keresztül.

- Úgy értem, annyira, hogy talán elfelejtettél gumit húzni.

Bennem rekedt a levegő, majd valami furcsa mozgást végzett bennem, aminek eredményeképp öklendezni kezdtem, olyan hangokat hallatva, mint egy vajúdó szamár. Ha nem értem félre, akkor nem egy “kis gondról” van szó… Hanem egy iciripicirit nagyobbról, mint amit beharangozott a telefon beszélgetés elején. Mondhatnám úgyis, hogy egy baszott nagy problémáról.

- Jiyong, minden rendben? - kérdezte halál nyugodt hangon, talán még egy kicsit rá is játszott, csak hogy tovább idegesítsen, és jobban a földbe tiporjon. Nem mintha meglepne, ez a hobbija. Meg persze, hogy nyugodt, nem őt fogják ezért kiherélni… 

- Chaerin, szívem… - kezdtem rekedtes hangon, rendesen a hányingerrel küszködve. - Khm… Te...

- Terhes vagyok - mondta ki azt két elcseszett szót, amit soha életemben egyetlen nőtől se akartam hallani, és aminek hatására lefordultam a kanapéról, mint egy zsák krumpli, amit rosszul raktak oda. Ez nem jó, nagyon nem jó… A kapcsolatunkról még a menedzserek se tudnak, csakis mi ketten, és ha tudtak volna róla, nyilván tiltottak volna egymástól. Aish, nem állíthatunk egyszer csak oda, hogy Chaerin bekapta a legyet... Már épp megnyugodtam volna, hogy biztonságban vannak a beleim, erre jön ez...

- De-de-de-de biztos ez? - jött rám hirtelen a dadogás, pedig még kiskoromban kigyógyítottak minden beszédhibámból. (Rossz élmény volt logopédushoz járni, és még csak jégkrémet se kaptam utána, pedig anya megígérte. Mindegy.)

- Most pisiltem le három különböző tesztet - tájékoztatott a barátnőm, pedig nem igazán vágytam rá, hogy ilyen tudásra tegyek szert. Mikor leszűrte, hogy ez nekem nem teszi érthetővé a helyzetet, kiegészítette a mondandóját, hogy az én pasiagyamnak is felfogható legyen: - Háromszor pozitív eredmény jött ki. Terhes vagyok és kész.

- Nekem végem - túrtam a hajamba teljesen megsemmisülve, hosszasan kifújva a levegőt. Gyors számítást végeztem, hogy mégis mennyi lehet a túlélésem esélye.A szám vészesen távolodott a nullától negatív irányban. A menedzserem szét fogja rúgni a seggem. Chaerin menedzsere le fog nyakazni. Anyám úgy fog rám nézni, hogy egy marék porrá fogok bomlani, amíg apám csak hátba fog veregetni, hogy így kell ezt, fiam. Kést fog állítani a hátamba Chaerin anyja, az apja pedig kegyetlenül ivartalanítani fog. Nem is tudom, kitől féljek a legjobban.

- Nekem mondod? - sóhajtott a barátnőm színpadiasan. - A hülyeségünk miatt most lőttek az egész karrieremnek.

- Miért, ha nem szólunk róla… - kezdtem bele a felvetni kívánt ötletembe, de félbeszakított Chaerin cseppet sem nőiesnek mondható horkantása.

- Igazad van, nyilván nem fog feltűnni senkinek ha kilenc hónap alatt a kétszeresemre dagadok, aztán meg egy újszülöttel flangálok a koncerteken…Jiyong, te egy retardált faszkalap vagy.

- Miért, meg akarod tartani a gyereket? - pattantam fel sűrűn süllyedő és emelkedő mellkassal, olyan sebességgel, mintha elektromos áramot vezettek volna a kanapéba. - Ugye csak viccelsz?

- Szerinted mégis mit kéne tennem? - kérdezte a szokásos “nem hiszem el, hogy ennyire hülye vagy” hangsúlyával, szinte még azt is láttam ahogy a szemét forgatva kifújja az arcából a bele lógó szőke tincseket, mint valami furcsa hajlamú ló.

- Egyáltalán megfordult a fejedben, hogy… tudod… megszülöd és fel is neveled? - gondolkoztam el egyre ostobábban grimaszolva. Biztos vagyok benne, ha valaki abban a pillanatban lát, azt gondolja, hogy néhány perce lógtam meg a diliházból, talán meg is dicsérne, mert ez nagy szó lenne az agyi állapotomhoz képest. Ismét rám jött a kiborító gyermekkori emlékeket ébresztő dadogás, de jelenleg nagyobb sokkon kellett túltennem magam, mint amit az összenőtt szemöldökű banya nyelvtörő gyakorlatai okoztak. - Létezik más megoldás!

- Vetessem el? - hüledezett Chaerin, hallhatóan ájulás közeli állapotba kerülve az egyéb lehetőségek említésére, majd gyengédebb hangnemre váltva kifejtette, miért is nem tartja ezt a kézen fogható megoldást jó ötletnek. - Jiyong, ő egy apró élet. Nem szeretnél gyilkos lenni, ugye?

Lendületből a homlokomra csaptam, majd hangtalanul káromkodni kezdtem, mint egy kocsis. Hogy lehet ennyire ostoba valaki? Hogy lehet ennyire ostoba a barátnőm, akit rohadtul nem akartam teherbe ejteni?! Nem tudom pontosan mi zajlik le egy terhes nőben, de ha ő máris megzakkant, én nem fogom túlélni az elkövetkezendő nyolc hónapot, inkább szököm Amerikába egy gyorséttermi alkalmazottnak, aki egész nap a zsírban tocsog. Na jó, talán mégse… Nem akarok sültkrumpliszagú lenni. 

- Édes egyetlen szerelmem - kezdtem lágy hangon az orrnyergemet dörzsölve, hogy valahogy megszabaduljak ettől a hirtelen rám zúdult óceánnyi stressztől. - Mi híres emberek vagyunk. Nem törhetjük derékba a karrierünket, mert abba belehalnának a fanok, belehalnának az anti fanok, belehalna a YG Entertainment, belehalna a k-pop, mi pedig nagyon gyorsan éhen halnánk. Mi nem lehetünk szülők.

- Jiyong, te mi a pokolról beszélsz? - hallottam meg a menedzserem hangját, aminek hatására megfagyott a vér az ereimben. Idegesen felnevettem, és feltápászkodtam a földről.

- Áh, Hyungnim, találtál nekem kávét? - tértem ki a kérdése elől naivan reménykedve abban, hogy ennyiben is hagyja az egészet. Mozdulatlanul meredt a szemeimbe, mintha gondolat olvasó szuper erejével kitalálhatná, hogy mi zajlik az elmémben, de sajnos valahogy minden hasonló helyzetben cserbenhagyja a képessége, és kénytelen kérdezni.

- Kivel telefonálsz? - bökött a készülékre. Közben Chaerin csendesen hallgatózott a vonal másik végéről, meg is feledkeztem volna róla, ha nem lenne rohadtul terhes nekem, meg amúgy is terhes. Szóvicc.

- Aaa… Tudod, van egy régi, általános iskolás ismerősöm, és épp az osztály találkozót szervezik…

- Ne nézzél már hülyének - sóhajtott a Hyungnim még gondterheltebben, mint eddig valaha, én pedig nem látva más kiutat a helyzetből összeszorítottam a szemem, és egy levegővel elhadartam a lényeget. Előbb utóbb úgyis megtudta volna.

- Együtt járunk Lee Chaerin-nel, és nagyjából egy hónapja sikerült teherbe ejtenem. 

Amíg barátnőm kajánul felnevetett a vonal másik végén, jelezve, hogy nagyon viccesnek tartja, amilyen helyzetbe hoztam magam, addig a menedzser jégszoborrá dermedt ott a szobában, majd tátogni kezdett, mint egy hal, akit kidobtak a levegőre. Elég nevetségesen festett, ha a helyzet nem igényelt volna teljesen komolyságot, talán ki is röhögtem volna. 

Vagy talán mégse, hiszen hányinger kerülgetett az agyamban bujkáló gondolatoknak köszönhetően, amiket eddig nem engedtem a felszínre, de most vulkánként törtek elő belőlem. Sűrűn ismételgetve (kölönféle variációkban) a “sajnálom” és az “igazán” szavakat, egészen a földig hajoltam, mintha ezzel bármin is változtathatnék. A menedzser arckifejezése érzelem mentes maszkba merevedett, az se hatotta meg, hogy kinyírtam a derekamat a kedvéért. Vagyis a megbocsájtásáért. Mindegy. 

- Hyungnim, kérlek, segíts nekem - térdeltem le előtte megalázkodva, szánalmasan könyörgő hangnemre váltva. - Meg fognak ölni, mindenki ki fog nyírni, és mellesleg… Én nem akarok szaros pelenkákat cserélgetni! - kiabáltam összeszorítva a szemem, mire a kezemben tartott telefonból (amiben még mindig nem bontottam a vonalat) Chaerin artikulálatlanul felvihogott.

- Nem akarsz? - kezdte lassan a menedzser ízlelgetve a “szaros pelenkák” szavakat. A sírógörcs szélén állva ráztam a fejem. Ha babafosban kéne matatnom még vagy két évig, én esküszöm belepusztulnék. - Akkor meg mi a retekért nem gondolkoztál előre, te szarjankó?! - emelte fel hirtelen a hangját a Hyungnim, ami annyira meglepetésként ért, hogy szabályosan felugrottam tőle. - Vagy ennyit hiányoztál biológia óráról?! Ha nem használsz gumit, annak ez az eredménye! Aish, miért nem tudod visszafogni magad, te gyökér? Ezért én is fogok kapni a pofámra! Teherbe ejteni Lee Chaerint?! Meg vagy te húzatva?!

- Sajnálom, igazán sajnálom, esküszöm, nem akartam… - kezdtem ismételten sűrű bocsánatkérésekbe, de ahogy láttam, ez nem sokat segített a Hyungnim felfokozott idegállapotán. Alkalmam nyílt a nyakán kidudorodó erek tanulmányozására, ez a tény pedig nem sok jót jósolt nekem a jövőre nézve.

- Hallgass már - rántott fel a földről, de képtelen voltam egyenesen állni, összegörnyedtem, és védtem a fejem, mert attól tartottam, hogy sikerült átlépnem egy bizonyos határt, és most annyira felbosszantottam, hogy képes kezet emelni rám. - Most mi a francot kezdjek veled, he? Ki kell téged miskároltatni, hogy ne forduljon elő ilyen?! Vagy ha eltávolítják a farkad, egyáltalán nem is tudsz majd gondolkozni?

- Sajnálom, sajnálom, sajnálom - ismételgettem a könnyeimmel küszködve. Amikor ismét megszólalt a csengőhangom. Ezek szerint Chaerin valamikor lerakta a telefont, mert most ismét ő keresett.

- Vedd fel - mordult rám Hyungnim, én pedig összeszorítottam a fogaimat, és kérdezés nélkül, rögtön engedelmeskedtem neki. Hülye is lennék bármiben ellenállni, túlságosan is féltem a golyóimat.

- Mondjad, édesem - szóltam bele a készülékbe rekedtes hangom, értelmes választ azonban nem kaptam. Csak annyi hallatszott, hogy Chaerin visítva felröhög, és hiába próbálkozik megszólalni, nem kap levegőt a sípoló gumicsirke hangjára hasonlító vihogásától. Rohadt értetlenül meredtem a telefonra, mégis mi lehet ennyire kikúrt vicces, hogy beszélni se tudjon tőle? Mély levegőt vett, hogy lenyugodjon, és miután megköszörülte a torkát komoly hangon végre beszélni kezdett.

- Vicceltem. Nem is vagyok terhes. Jó munkát, puszi.

- Hogy mi? - bukott ki belőlem hirtelen egy nem éppen kulturált felbődülés formájában az értetlen kérdés. - Chaerin. Chaerin. Nem vagy terhes? Mi? Halló? Azt hiszed ez vicces volt? Mi van?

A tekintetem a paprikavörös fejű Hyungnimre siklott, aki türelmetlenül várakozva vizslatott. Leengedtem a kezem, amiben a telefonom volt, és kiegyenesedtem, hogy ismét a földig hajolhassak előtte, és valamilyen rendkívül meggyőző aegyoval kikényszerítsem, hogy szemet hunyjon az eltitkolt kapcsolatunk felett.

BTS Run Japanase ver. by Nyuszi

A Bangtan Sonyeondan legújabb zenei klipje, a Run japán verziója ma került fel a youtube-ra. Mondani se kell, hogy a BigHit, illetve a fiúk is zseniális munkát végeztek, és a rajongók meg is kapták a következő nyomot a zavaros teóriák tisztázására. Bátorkodtam kicsit átnézegetni a videót, és bár a teljes képet nem tudtam összeállítani (sőt, lehet, hogy még egy kicsit jobban összezavartam magam), leírom néhány észrevételemet, hátha valaki okosabb, és ki tud belőlük sakkozni valamit. :D

https://www.youtube.com/watch?v=a16gTN7kOWU

A klip nagy része egy fehér, csempézett falú, már-már jellegtelen épületben zajlik (ez tulajdonképpen pozitív, nem veszi el a figyelmet a fontosabb részletekről :D). Itt tartózkodik a csapat, amikor közösen táncolnak, valamint egyenként Jin, V, Jimin, feltehetőleg Suga, J-hope és Jungkook is, bár ők nem biztosan. A látottak alapján azt is mondhatnám, hogy Jin és Taehyung ugyan abban a szobában vannak, ugyanis nem sok különbséget véltem felfedezni a két helyszín között. A kettejük közötti párhuzam ismerős lehet például a Prologue klipjéből (egyes teóriák arról szólnak, hogy esetleg csak ők ketten maradtak életben a fiúk közül, bár nem tudnám biztosan állítani, hogy ez a helyes megfejtés). A leader tartózkodási helye már egy kicsit ködösebb, tekintve, hogy a telefonfülkén kívül semmit nem láthatunk a környezetében.

A videóban többször is egyedül jelennek meg, de természetesen továbbra is összetartoznak, erre utaló jel például az azonos halványrózsaszín felső az utolsó előtti refrén alatt, illetve hogy mind a hetüknek található egy karkötő és egy gyűrű a jobb kezén. Namjoon karkötőjét van szerencsénk közelebbről megtekinteni, a videó legelején kivehető a rajta lógó szív alakú fémlap.

Taehyung szobáját leginkább egy fürdőhöz tudnám hasonlítani, amire rádob még egy lapáttal, hogy bokáig áll benne a víz. A fal rendesen ki van dekorálva különböző feliratokkal, amelyek nagy valószínűséggel V kezének munkái. Itt máris vonható egy párhuzam a Run koreai nyelvű klipjével, ahol Namjoon-nal együtt graffitiztek egy utcai falat. Ezúttal úgy látszik, Taehyung egyedül maradt, és erre a jelenségre később is találtam még példát.

Ennél a szobánál egy hosszabb ideig sikerült elidőznöm a különböző feliratok kibogarászásával és megfejtésével.

Nevermind – A felirattal más helyiségben is találkozhatunk, alapvetően a Most Beautiful Moment In Life Pt. 2 album introjára utalhat. (A szó jelentése: nem érdekes) https://www.youtube.com/watch?v=9u8D5Gwk55w

In bloom – Azaz „virágba borulva”. A virág, mint szimbólum szintén több helyen jelenik meg a történetben, a jelentésé nekem egyelőre kérdőjeles, nem tudom van-e rá valakinek megfejtése :D

…collapsing – Itt csak az utolsó szó volt kivehető, ennek jelentése: összeomlani, összezuhanni, ez utalhat a fiúk helyzetének külső megingására, vagy akár a belső lelki traumáikra.

Can’t trust – Szintén ismétlődő szókapcsolat, például a videó legvégén is láthatjuk a falon megjelenni. Taehyung esetében többször van felírva egymás mellé és alá. Jelentése: nem tud(ok) bízni.

Save me from myself – Azaz „Ments meg önmagamtól”. Ennél a feliratnál jutottam arra a következtetésre, hogy V komoly csatákat vív önmagában, amire már mondjuk utalhatott volna, hogy telegraffitizott ilyen feliratokkal egy teljes szobát.

…While the mark of mature man is he wants (to) die live… - Ez a felirat kisebb fejtörést okozott, mivel a szöveg teljes egészében nem látszott, de úgy gondolom, hogy egy J. D. Salinger Zabhegyezőjéből vett idézet lehet. Az eredeti szöveg így hangzik: „The mark of the immature man is that he wants to die nobly for a cause, while the mark of the mature man is that he wants to live humbly for one.” (magyar fordításban: „A serdülőre jellemző, hogy nagylelkűen meg akar halni azért, amiért az érett ember alázatosan élni akar.”). Az áthúzott die (meghalni) felirat szintén Taehyung belső vívódására utalhat. Úgy gondolom, hogy azért szerepelt először hibásan a felirat, mert saját kedvére alakított rajta, tehát talán megfordult benne az öngyilkosság gondolata, ahogy a Zabhegyező főszereplőjében is, akiről ez a mondat eredetileg szól.

…regret – Egyszer-egyszer felvillan ez a szó is, jelentése: megbánás.

Youth is never coming back – Azaz „A fiatalság sose tér vissza” (örökre elmúlik). Ezzel a felirattal is számos helyen találkozhatunk a videó alatt. Talán összefüggésbe hozható a megbánással, amit V érez.

Namjoon esetében szimbólum lehet a telefon, és ahogy azt leereszti a videó legelején. Majd csak egyedül ül a sötétben, mintha megszakított volna minden kapcsolatot a külvilággal. Ahogy én láttam, a korábbi klipekben úgy tűnt, mintha ő lenne a leginkább összeszedettebb hetük közül, de úgy tűnik, ez most megváltozott. Egy újabb kiaknázható információforrás lehet a fülke fala, amin szintén számtalan felirat jelent meg. Ezeknek sajnos egy részét nem tudtam megfejteni/elolvasni, de így is feltűnően sok latin nyelvű mondást találtam, amelyeknek egy része Taehyung falán is szerepelt, valamint az utolsó helyszínen.

Res, non verba – Nyers fordításban: tettek, nem szavak, azaz inkább a tegyünk, ahelyett, hogy csak beszélünk. A leadertől a koreai klipben is kaptunk egy hasonlóan bölcs, de kevésbé konkrét utasítást a tükörre.

Dum spiro, spero – Szintén latin szófordulat, jelentése: amíg élek, remélek.

Carpe diem – Azaz „élj a mának”, egy újabb homályos célú felszólítás.

Papillon – Francia nyelven pillangót jelent. Ez talán a legfontosabb szimbóluma az összes klipnek.

Pain past is pleausre – Gyakran ismétlődő mondat, a jelentése, hogy jó dolgok következnek majd a szenvedés után.

Only me and myself – Azaz „Csak is én, teljesen egyedül”. A latin mondásokkal ellentétben ez nem pozitív jelentésű felirat. Akkor látható, amikor Namjoon már a földön ül a fülkében.

Dedicated to all boys, who had lived in this painful world. – „Minden fiúnak, aki ebben a fájdalmas világban élt.” Úgy gondolom, hogy a „minden fiúnak” rész alatt a csapattársait értette, és elsősorban egy pozitív, támogató üzenetnek szánta. Ám ahogy az idő előre halad, ez is mutatja a leader reményének és kitartásának hanyatlását, ugyanis a videó egy későbbi részében az all the boys sor át lesz húzva, illetve a mondat alá egy shit feliratot firkantanak. Ezek és a viselkedése alapján is egyértelmű, hogy a videó időtartama alatt Namjoon érzelmi változásokon megy keresztül, mondhatni összezuhan.

Yoongi végig egy fehér falú folyosón tartózkodik, amelynek a padlója tükörszilánkokkal van tele. A törött tükör nála is szimbolizálhatja a lelki állapotát. Ez a legjobban akkor érzékelhető, amikor a saját arcát látja az egyik szilánkban. Ugyanakkor emlékezzünk vissza a koreai változat kilpjére, hiszen abban is szerepelt tükör, sőt, ő maga törte darabokra azzal, hogy egy széket vágott hozzá.

Egy másik dolog pedig, amit már fentebb is említettem Taehyung kapcsán, hogy a koreai klipben Suga nem egyedül volt, amikor a tükör széttört, a japán verzió e jelenetei közül hiányzik Jungkook.

Seokjin szobája nagyon hasonlít Taehyungéra. Az, hogy az ő falát nem borítja graffiti, valamivel nyugodtabbnak mutatja, bár véleményem szerint nem egészen hasonlíthatók össze. Jin mintha távolabb állna a többiektől, ami már a korábbi videókban is megmutatkozott.

A klip második felében egy térdelő pozíciót vesz fel, ami nagyon ismerős, márpedig az I need u táncából. Szintén egy párhuzam a különböző videók között, ahogy az a pillanat is, amikor a kamerába pillant (ezzel is találkozhattunk a koreai verzióban).

Fontos momentum, amikor a hatalmas, kissé eltorzított pillangó szimbólum megjelenik a falon, három valódi pillangóval együtt. Mivel ebben a klipben senki más nem kerül kapcsolatba a pillangókkal, még közelebb lehet hozni őket Jinnel. Nem állítom, hogy biztosan megfeleltethetőek egymásnak, de el tudom képzelni, hogy a pillangó Seokjin.

Jimin kapcsolata a vízzel az I need u és a koreai verzióhoz hasonlóan itt is előjön. Ezúttal egy vízzel félig megtöltött üvegkabinban fekszik. Mintha időbe telne számára felfogni, hogy nem kap levegőt (amit szintén értelmezhetünk egy utalásként a belső érzéseire). A fuldoklás eleme nála itt is fontos szerepet játszik, de ezúttal nem önszántából vagy a barátai hatására marad a víz alatt, hanem valami belső erő tartja ott. Hiába kapálózik, nem tud a felszínre jönni, pedig fizikailag képes lenne rá. Amikor pedig a víz alól a kamerába pillant, kísértetiesen hasonlít Taehyung koreai verzióban látott jelenetéhez. Erről akár következtethetnénk arra, hogy a fiúk érzései mennyire hasonlítanak egymásra.

Hoseoknál is már ismert motívummal találjuk szembe magunkat, ugyanis a Run másik klipjében is megjelennek a tollpihék egy párnacsata keretében. Itt megint csak azt láthatjuk, hogy J-hope teljesen egyedül van közöttük, még az a konkrét jelenet is megismétlődik a koreai verzióból, amikor végigdől a tollpihéken. De ezúttal Jimin hiányzik mellőle, amit megint a fiúk egymástól való érzelmi eltávolodásaként tudok értelmezni.

Jeongguk környezetéből nem sokat deríthetünk ki, és tulajdonképpen ő maga se tesz sok mindent, pedig ő adja a dal refrénjének egyik felét. Ami kivesézhető, az a virág szétmorzsolása, de őszintén megmondva ennek jelentésére még nem jöttem rá. Abban biztosak lehetünk, hogy másokra hatással van a tette (lásd például, hogy Jinnél ekkor jelentek meg a pillangók), de egészen pontosan nem tudjuk, mit csinál.

Az utolsó közös helyszínen, ahol a háttérben egy ismét telefirkált falat láthatunk, nagyon nehezen, de ki tudtam venni néhány dolgot (az összes feliratnak körül-belül az egytizedét). Itt kisebb utalások vannak például a csapat korábbi zeneszámaira (Just one day, Let me know, Dope). Találtam néhány, önmagában értelmezhetetlen szót is (crazy, painful, YOLO stb.), melyek vagy a fiúk lelki állapotára, vagy pedig a fiatalságra utalnak. Néhány szám is feltűnt, például a 626, illetve egy dátum, 3. 1. 2016. Ez a dátum a csapat bungdang-i fansign-jének időpontja, aminek talán semmi köze a videóhoz. Talán véletlen egybeesés, hogy az eseményen Jungkook egy kis koronával a fején vett rész, és történetesen az utolsó helyszín falán egy ahhoz hasonló, rajzolt korona köszön vissza. Egy másik érdekes szál lehet a videók köze a Nirvana együtteshez, aminek jele ebben a videóban a falra írt Teen spirit felirat, amely mintha a Smells like teen spirit című számból lett volna kölcsönözve. (erről a szálról bővebben: https://www.youtube.com/watch?v=DePTLQGcaPM) Egyéb észrevétel az Ode to youth felirat, ami pedig Lee Hyun Woo – An ode to youth című számára utalhat (https://www.youtube.com/watch?v=oznjKFQA2eg). Hogy ennek egészen pontosan mi köze lehet a videóhoz, az egy jó kérdés, csak felmerült bennem a lehetőség.

Remélem adtam némi ötletet, és lesz aki jut is valamire ezekkel a dolgokkal. Nagyon szívesen fogadom az ötleteket, kíváncsi vagyok minden gondolatra a klippel kapcsolatban. 

Nyuszi