Dear Darling Diva - 1. rész

Na heló-heló, itt vagyok az újabb részével a TeukChul szerepnek. Imádom írni, mert folyamatosan fangörcsölök közben. Remélem veletek is így lesz.
Jó olvasást hozzá!
Hagu~

Heechul

- Hyung, mit csinálsz? - a konyhában álltam, és valami kávé hatású és kinézetű italt próbáltam összehozni. Yesung épp ebben zavart meg.

- Életet?

- Gyereket? Ilyen volt az éjszaka a szobátokban?

- A SAJÁTOMAT - dühösen fordultam meg, és az arcába fröcsköltem a saját italomat. - Látod most csinálhatok újat - visszafordultam a pulthoz, és újabb kávé főzésébe kezdtem.

Az éjszaka nem történt semmi említésre méltó, nem fordult meg Leeteuk, nem ölelt magához és fáztam.

Leeteuk

Reggel hiányérzetre ébredtem. Aztán rájöttem, hogy csak Heechul mászott ki mellőlem, és elkezdett öltözködni. Potom háromnegyed óra után végre kiment a szobából, mire én is felkeltem, lezuhanyoztam, gyorsan magamra kaptam egy ócska farmert meg egy kiszuperált pulóvert otthoni ruhának, és a konyha felé indultam kávéért.

A konyhában Yesungot, Siwont és természetesen Heechult (ki mást) találtam, épp kávé készítés közben.

- Heechul-ssi, készítesz nekem is...

- Nem - vágta rá kicsit hisztisen és nagyon határozottan.

- De miért, necsináldmár - mondtam szenvedősen. - Annyira szeretnék kávét~

- Erre gondolhattál volna este is - Heechul dühtől remegő kézzel kitöltött valamennyi kávét, ráöntötte a tejet, hogy csak úgy loccsant, és hosszú léptekkel kivonult.

Heechul

Kávét akar, mi? Kávét akar? Kávét? Akarjon! Én is sok mindent szeretnék, szerettem volna, de sosem kaptam meg. Hát szenvedjen ő is. Szenvedjen, hogy nem kapta meg, vagy szenvedjen, hogy egyedül kell megszereznie. Akkor is, ha csak egy italról van szó.

- Hyung, vigyázz, kiöntöd a kávét! - Kyuhyun kapott felém, és kivette a kezemből a kávét. - Ezt nekem csináltad? - vigyorgott, és már kortyolt bele, de megjelent a szobatársa, és kivette a kezéből.

- Kyu, ne légy udvariatlan, akkor se, ha a hyung épp hulla - szidta le, és a kezembe nyomta. - Jó reggelt, igyad csak - mosolygott rám, amit én fáradtan, de boldogan viszonoztam.

- Köszönöm - simítottam meg a felkarját, majd tovább csoszogtam a nappali felé.

Leeteuk

Heechul rögtön Kyuhyunba futott, aki azonmód elcsaklizta a kávéját. Már mentem volna leszidni, de valaki megelőzött. És a valaki kapta a karsimítást és a valaki kapta a mosolyt is.

- Beágyaztatok már? - mordultam Siwonra. - Ébresszétek fel a többieket és menjetek el boltba, ezek kellenek - nyomtam a kezükbe egy cetlit, és magam is sértetten elvonultam a nappaliba.

Heechul

Felnéztem a belépő Leeteukra, de nem köszöntem, vagy adtam bármi jelét, hogy szívesen látom.

- Neked nem kell beágyazni? Ha már csak te használtál amúgy mindent - tettem még hozzá a saját szemrehányásomat. Leült velem szemben a másik kanapéra. - És ugye felírtad nekik, hogy minimum egy pótágyat vegyenek, meg néhány plusz takarót, mert meg fogok fagyni az éjszakák során, és nem tudok énekelni megfázva. Egy önálló turnén meg nem lenne túl szerencsés playbackezni - idegességemben elkezdtem mindenféle baromságról hadarni, ami a szívemet nyomja. Nehéz megállni, és megszabni a határt a publikus, és kevésbé publikus dolgok között.

Leeteuk

- Beágyaztam. Neked is beágyaztam. Nem hiszem, hogy egy közértben bármelyiket is találnak, errefelé, mint látod, az ágy egyébként is úri huncutság, de ha nem is az lenne, akkor sem lenne lehetőségünk beszerezni egyet, így se tudom, hogy hogyan oldjuk meg az egész napos próba alatt, hogy senki ne legyen rosszul, ne száradjon ki, ne essen össze, ne menjen el a hangja, ne botoljon el és törje össze magát… - soroltam félig mormogva a problémáim körülbelül egytizedét, hogy ő is aggódjon akkor már, ne csak én. - Ha hiszed, ha nem, nem csak neked lehet kényelmetlen az ágy, vagy az a rohadt takaró - nagyon ritkán káromkodom, úgyhogy erre rendesen elkerekedtek a szemei -, egész este kétszer három órát aludtam, a közbeeső részen bámultam a falat - azt csak nem mondom el, hogy őt is bámultam…- és ha jól emlékszem, rám és nem rád nehezednek a vezetés egyéb gondjai, mint a terelgetésetek, a viták a menedzserekkel, a megbeszéltek betartatása, a minden feletti felügyelet…

- Ha végeztetek a panaszkodással - kopogott be mérgesen Kangin - akkor talán ismertethetnéd a menetrendet, hyung - ‘nalátodmitmondtam’ pillantást vetettem Heechulra, és kimentem a konyhába a többiekhez.

Heechul

Egyszerűen utálom, ha másoknak van igaza, akkor is, ha az az igazság minden apró-cseprő problémából lett összeszedve, csak azért, hogy felbosszantson, de akkor is igazság, és nagyobb baj.

- Utálom - motyogtam idegesen, majd összeszedtem magam és felálltam az eddigi helyemről, hogy meghallgassam a leader menetrendjét. Elballagtam a konyháig, ami úgy tűnik, ideiglenesen a központi helység lett a turné alatt. A lehető legtávolabbi pultra támaszkodtam, és onnan hallgattam a szobatársam magyarázását, persze az agyam kikapcsolt és az összes információ az egyik fülemen be-, a másikon meg kiment. Lényegében Leeteuk arcát bámultam, nulla reakcióval. Arra eszméltem fel, hogy mindenki engem néz, és Leeteuk kérdezett tőlem valami.

- T-tessék? - nyögtem ki, mert fogalmam sincs miről volt szó.

Leeteuk

Mikor Heechul beténfergett, már javában a napirendi pontokat soroltam.

- … utána eszünk valami szendvicset, és jön a second ment, ahhoz kiosztom a lapokat. Akinek előtte solo stage-je volt, az gyorsan átöltözik, és akkor jön vissza, amikor Kangin másodjára beszél.

- Akkor gyorsan kell öltözni, mert Kangin-hyung mindig közbeszól - piszkoskodott Siwon, feladva a labdát Kyuhyun poénjához.

- Dehogy, hiszen csak egyszer beszél: folyamatosan! - mindannyian elnevettük magunkat, miközben az említett méltatlankodva kikérte magának.

- Ezután a Rokkuko lesz, amin öhm… az menedzser gyakorlatilag össznépi fanservicet kért - folytattam. - Viszont mi választhatjuk ki, hogy kivel.

- Micsoda engedékenység…

- Én szívesen lennék Ryeowookkal - mondta Yesung, és Wookie is beleegyezően bólintott.

- Én Heechullal - fene a fejedet, Siwon, hördültem fel magamban.

- Arra gondoltam, hogy én lennék Heechullal - vallottam gyakorlatilag szerelmet neki.

- És ő kivel szeretne…?

Heechul

- Kivel lennél, Siwonnal vagy Leeteukkal? - segített ki Yesung.

- Mármint hol? Miben? - zavarodtam össze, arra gondolva rögtön, hogy kapcsolatban.

- A Rokkukoban - segített tovább.

- Ja - esett le tüstént. Megismételtem a “ja”-t, olyan tipikus leesett a tantusz stílusban. - Ömh, ezt miért nekem kell eldönteni? Nincs leírva valahol valami papírban, amit az SM küldött? - zavarodtam össze újra. A többiek csak rázták a fejüket, hogy szabadkezet kaptunk. - Akkor Siwonnal - vágtam rá. Ki van csukva, hogy én ennyi dolog és múltbeli történés után ÚJRA Leeteuk karjai között énekeljek, vagy inkább lényegében a színpadon szexeljek vele. Persze szigorúan ruhában, mert kiskorúak a nézőink. - Még valami?

Leeteuk

Kellene egy pillanat… nem, napok kellenének ahhoz, hogy egyáltalán felfogjam és megértsem. Ez meglátszhatott a fejemen is, mert Heechul arcán (pont az ő arcán) némi aggodalmat véltem felfedezni, Yesung pedig diszkréten oldalba könyökölt.

- Oké, öhm… - köszörültem meg párszor a torkomat. - Oké, akkor Kyuhyun, te kivel szeretnél lenni? - fordultam az első ember felé, akit megláttam. Nem volt jó ötlet.

- Nem tudom! - kezdett el velem kiabálni, és kirohant a konyhából. Annyira ismerős és követendő reakció volt, hogy rögtön elkezdtem találgatni.

- Jó - masszíroztam meg az arcom fáradtan. - Jó. Jó. Akkor... jó - szedtem össze magam. - Én Kanginnal leszek, és Kyu nem lesz a színpadon. Ő úgysem a T tagja. Mindenkinek jó így?

Heechul

A tagok bólogattak, én meg úgy döntöttem, hogy a színpadi próbák előtt inkább sétálok egyet, mert biztos voltam benne, hogy ki fogok borulni, ha előtte nem szellőztetem ki a fejem. Kifordultam a konyhából, megpróbáltam valami elfogadható öltözéket felvenni, majd a napszemüvegemet is előkerestem, és indultam is.

- Mikor kezdünk? - kérdeztem a legfiatalabb tagunktól.

- Fogalmam sincs, de most én is veled megyek  - húzta a cipőjét Kyu, majd a szemüvegét is feltolta az orrára, én meg csak vállvonva beleegyeztem. Összetört szívek, van ilyen. Bár Kyu szívét részben én törtem össze, mert Siwont választottam. Úgy tűnik, ez őt nem zavarja annyira.

Leeteuk

Eljött a próba ideje. Összekiabáltunk mindenkit és az első autó (benne Yesung, Eunhyuk, Donghae és Ryeowook) már el is indult. Akik viszont természetesen nem jelentek meg időben… Heechul és Kyuhyun. Fölösleges volt azzal áltatni magam, hogy Kyuhyun miatt aggódom jobban, végül is ő a fiatalabb és felelőtlenebb, de hiába evil maknae, meg sem próbálhat versenyezni Heechullal felelőtlenségben. A késésüknél valójában egy dolog zavart jobban: Siwon is láthatólag az idősebbért aggódott. Felhívta hatszor, írt neki sms-eket, miegymás, amitől a plafonon voltam. Bár Kangin szarkasztikus és türelmetlen megjegyzései sem segítettek, legalább Siwonnak is jutott belőlük bőven. (Példának okáért, hogy hagyja abba a telefonja baszkurálását, mert már én [Leeteuk] is megpróbáltam mindent. Maximálisan egyetértettem vele.)

Heechul

Kyuval bejártuk a hozzánk közeli városrészt, és egész kis pofás boltokat találtunk. Többek között vettem egy takarót, hogy végre nyugodt éjszakám legyen. Én naiv azt hittem, hogy attól, hogy veszek egy saját pokrócot, nyugodt éjszakám lesz. Aha.
- Nem kéne már hazamennünk? - kérdezte Kyu, amikor a sokadik mellékutcára kanyarodtunk le, és lassan kezdtünk eltévedni. Rápillantottam a némított mobilomra, és akkor tűnt fel, hogy mennyi olvasatlan üzenetem és nem fogadott hívásom van.
- Hoppá.., de hogy jutunk vissza? - néztem körül. Fogalmam sem volt, hol vagyunk.
- Ömh passz, hívj fel valakit - javasolta Kyu, amit meg is fogadtam. Csak néhány pillanat múlva esett le, hogy Leeteukot tárcsáztam automatikusan, mint “megmentőmet”.

Leeteuk

Nem is tudom mióta várakoztunk, bár valószínűleg többnek tűnt, mint amennyi valóban volt, amikor Heechul végre felhívott.

- Hol vagytok, és miért nem itt? - szóltam a telefonba köszönés helyett, mire Kangin és Siwon is felkapta a fejét. - Ők azok - mormogtam oda nekik.

- Igazság szerint nem tudjuk - hallottam Heechul hangján, hogy feszeng. - De vettem takarót…

- Nem tudjátok?! - ugrott oktávot a hangom. - Mi az, hogy nem tudjátok?! VAN FOGALMAD RÓLA, KIM HEECHUL, HOGY MOST VAN 7 PERCE, HOGY OTT KÉNE LENNÜNK?! OTT, hangsúlyozom, tehát pontosan NEGYED ÓRÁJA itt kéne lennetek! El fog csúszni az EGÉSZ próba, és nyugodt lehetsz, NEM a munkából faragják majd le az időt - adtam ki magamból az aggodalmat és az ideget, hogy a menedzserek majd engem tesznek felelőssé. Na meg hogy valami történt velük... Egyszer csak azon kaptam magam, hogy Siwon kirántja a kezemből a telefont.

- Mi történt? - kérdezte aggodalommal teli hanggal, amitől rászállt az agyamra a lila köd.

- Ne. Vedd. Ki. A. Ke-zem-ből. A. Te-le-font - szótagoltam le neki nagyon halkan és nagyon idegesen, majd újra a telefonhoz fordultam. - Jó. Fel tudtok csatlakozni a GPS-re? Persze, miért is tudnátok. Milyen utcában vagytok? ...Öt perc, és ott vagyunk. Ne menjetek sehova. Gyerünk - mondtam immár a másik kettőnek, és beszálltunk a ránk váró kocsiba, hogy összeszedjük ezt a két szerencsétlent.

Heechul

Megilletődötten hallgattam Leeteuk ordibálását, majd hatalmas megkönnyebbülés volt, amikor átvette a mobilt.

- Oké, mindjárt értünk jönnek - fordultam a maknaemhez, miután bontottam a vonalat. - Hátra ülök, vagy legalábbis oda, ahol nincs Leeteuk - ecseteltem a terveimet. Nem kicsit ijesztő a mérges leader, és nem akarom testközelből megtapasztalni újból. Volt már szerencsém hozzá, és volt, amikor a seggem bánta. Leeteuk ugyanis egész életében egyszer volt részeg… de akkor igazán. Persze nem mondom, hogy ellenemre volt.

- Itt a kocsi - intett Kyu.

Leeteuk

Szerencsére hamar megtaláltuk őket, de túl szép lett volna, ha a menedzser nem veszi észre, hogy nem vagyunk ott a próbán.

- Hallo? Igen, hyung. Természetesen… Magam is épp… Határozottan… -     igyekeztem mindenben egyetérteni vele, és azt a látszatot kelteni a többiek felé, hogy ő is hasonló hangerővel kommunikál velem. Végül is nem kell, hogy nagyon rosszul érezzék magukat, például Kyuhyunon óbégatás nélkül is látszik némi bűntudat. Sajnos, mikor a menedzser legalább 20 decibellel az egészséges felett ordít, így vagy úgy, de kihallatszik a telefonból, úgyhogy kollektíve kerülték a tekintetemet. Amitől még idegesebb lettem.

Heechul

Behúztam a nyakam, és igyekeztem lecsökkenteni a térfogatomat, szinte eltűnni a kocsi bőrülésében. Sajnálatos módon Leeteuk mellé kellett ülnöm, mert gyorsan nem tudtam máshogy megoldani.

Szinte vérben forogtak a szemei, miközben bámult rám, sajnos jól tudtam, hogy jogosan. Nyugtatás képpen a combjára futtattam az egyik kezem, és finoman megszorítottam. Nem néztem rá újból, nem akartam tudni, hogy ezzel csak jobban felbosszantottam, vagy éppen ellenkezőleg.

Inkább csak mormoltam az imákat magamban, és reménykedtem.

Leeteuk

Villámgyorsan kipattantunk a kocsiból, és a lepakolást követően rohantunk próbálni. Egy egész napos, nagyon túlfeszített, jó-ha-csak-hárman-ájulnak-el próbára igyekeztünk, ráadásul olyan fagyos hangulatban, hogy a világ összes kandallója nem lett volna elég a helyzet feloldására. Oké, engem Heechul valamelyest lenyugtatott (és valamelyest fel is izgatott…), de ez csak annyit jelentett, hogy nem akartam mindenkit megütni. De mivel én nagyon ritkán vagyok ideges, ezért mindenki tart tőlem ilyenkor, amitől persze rendszerint bármilyen nyugtatás után is ideges maradok. De Heechul kivétel. Ami miatt könnyen lehet, hogy ma mégis megütöm Siwont.

Dear Darling Diva - Prológus

Sziasztok! Újabb szerep, újabb történet, de ezúttal anonim szereptárssal.

Cím: Dear Darling Diva

Páros: TeukChul

Korhatár: 16+

Történet: A Super Junior hosszú idő után újra turnézik, ami miatt nem csak a régi poénok, de a régi érzések, és a régi hibák is újra előkerülnek.

Író: Hagu

Heechul

A turnékban az általam legjobban utált dolog a szállás. Lakókocsiban élünk, mobil fürdőszobával, mert a hotelt mostanában nem képes kifizetni nekünk az SM. Milliószor megkaptuk, hogy már nem vagyunk elég népszerűek, szóval elégedjünk meg a lakókocsival. Azért ebben a szállás dologban is van egyetlen egy jó dolog, olyan mintha megint dormban élnénk. Eléggé megduzzadt a zsebünk az évek során, szóval egy idő után mindenki különköltözött. Olyan lesz, mint valami nosztalgia este. Az egész turné nosztalgia lesz. Minden visszajön. A legrosszabb az lesz, amikor a régi érzések térnek vissza. Sokkal erősebben, mert borzasztó sokáig voltak elnyomva, és eltitkolva. A méltóságomat nem veszíthetem el, meg kell tartanom a dolgokat Leeteukkal kapcsolatban. 

- Mi lesz a szobabeosztás? - kérdeztem miután ledobtam a táskámat a közös nappalinkba. 

Leeteuk

Holtfáradt vagyok, ez a lakókocsi teljesen kikészít. Ráadásul nekem kellett navigálnom a sofőrt és már lilát látok a térképtől, plusz az SM utál minket, és rajtam csattan az egész, mint leader. Most három napig össze leszünk zárva, mint régen, mikor muszáj volt együtt élni és úgy viselkedni, mintha egy nagy szerető család lennénk, ahol az appa én vagyok, az ommám pedig… nem, most nem gondolok még erre is. A menedzser hyungok odaadták a szobabeosztást és a holnapi tervet, és rám bízták a továbbiakat. Még én sem olvastam el, gondoltam, elég akkor, ha majd kihirdetem, de tudom, hogy muszáj lesz tényleg úgy aludni és azt csinálni, amit a menedzserek mondanak. Elég kötöttek a lehetőségeink.

-Gyerekek - tapsoltam mosolyogva, ahogy a megszólítás miatt bosszúsan körém ténferegtek. - Elmondom a szobabeosztást, és mindenki menjen rögtön aludni utána, mert holnap nagyon hosszú nap lesz. Majd reggelinél elmondom, ami egyébként 8-kor lesz, és legyetek szívesek időben megjelenni - vetettem hosszú pillantást Eunhyukra és Donghaere. 

-Tehát: Yesung, Kangin és Ryeowook, ők hárman lesznek. Aztán Eunhyuk és Donghae, Siwon és Kyuhyun és ümm… - te jó ég, ezt hogy hozták össze. Nem akarom újra! Szenvtelenül folytattam - … Leeteuk és Heechul.

Heechul

Színpadiasan a plafonra emeltem a tekintetemet, hogy kifejezzem nemtetszésemet. 

- Nem lakhatnék én is Yesungékkal? Ha már ennyien nyomorognak ott, abban a szobában - szinte biztos vagyok benne, hogy franciaágyak lesznek, kivéve abban az egy szobában, mert az két emeletessel van megáldva. Viszont ha én Leeteukkal kerülök egy ágyba, akkor abból nem lesz alvás. Vagy szex lesz belőle, vagy nyitott szemmel, izzadó tenyérrel emésztem magam, hogy OMG itt alszik mellettem. Egyik verziónál sem tartom meg se az önbecsülésemet, se a büszkeségemet. Már ezzel a kérdéssel is elveszítettem a büszkeségem egy részét. 

A legjobb verzió mégiscsak az lenne, ha nem vele lennék egy szobában.

- Bocs Hyung, de sokat laktam veled, elég volt annyi - mondta Kangin, és tudtam, hogy őt fogják követni a többiek is véleményben. 

Leeteuk

Igen, tudom, hogy Heechul utál és csak a frusztrációkinkból adódóan feküdtünk le nem is egyszer, de nem kell folyamatosan mondania. A kamerák előtt meg játssza a jobbraátot, na persze. Kangin végül kimondta, amire valószínűleg mindannyian gondoltak, úgyhogy én jöttem. 

-Úgy is lehetne, hogy én alszom veletek vagy valahogy cserélünk.

-De hyung, a menedzserek tuti kiakadnának - nézett rám Ryeowook, és természetesen igaza volt.

-Tudom, de…

- Amúgy miért akartok ennyire külön lenni? - kérdezte Donghae és nekem muszáj volt visszavonulnom. 

- Jó mindegy. Gyerünk, alvás - kalimpáltam.

Heechul

- Aludjunk - bólintottam beleegyezően. - Valaki behozná a bőröndömet, meg a csomagokat? Mármint az enyémeket. Leeteuk? Izé, hyung, ha már te leszel a szobatárasam, megtennéd? - meg sem vártam a válaszát, megfordultam és elvonultam a hálók felé. Mindegyikbe benéztem, a legnagyobb ágyat kerestem, ahol a legkevésbé cikis a helyzet. A többiek is jöttek sorban utánam, elfoglalva a legelső szobákat, amiket már végignéztem.

Feltűnt, hogy olyan, mintha egyre csökkenne az ágyak mérete, a legelső még olyan két és fél személyes volt, de az utolsó már alig másfél. 

- Oké, miénk az első szo… - perdültem meg, hogy kijelentsem, de csak akkor tűnt fel, hogy az első szobákat, már rég elfoglalták, és nekünk megmaradt az utolsó. - Francba. Használhatom az életkoromat zsarolás képpen? - kiáltottam el magam.

- Nem! - hallatszott az egységes válasz. - Tiétek a maradék - tette hozzá még Siwon. 

Leeteuk

Élesen beszívtam a levegőt, de szó nélkül elindultam Heechul cuccaiért. Ahogy láttam, sikerült a legkisebb és leghátsó szobát kiválasztania. Miért? E mellé meglehetősen úgy tűnt, hogy hiába kicsi a szoba, a fűtőtest még ahhoz képest is kicsi, tehát rohadt hideg volt. 

-Ne csináljátok, gyerekek, légyszí - kértem, de ketten rám zárták az ajtót, Siwon és Kyuhyun pedig… azt hiszem, észre sem vették, hogy bejöttem. Szokás szerint Kyu hisztizett, Siwon meg vihogott. Legalább nem csak nekünk szar. Ezzel a bájos gondolattal léptem be a szobánkba, ahol Heechul egy szál alsóban elterült az ágy közepén és valakivel csetelt. Mikor odaléptem, eltakarta. Nos, hát így állunk, legyen.

Heechul

- Bocs - csúsztam arrébb, és gyorsan egy felsőért nyúltam. Egy kinyúlt, szürke felső került a kezembe, ami valószínűleg Siwoné volt még annak idején. Felhúztam magamra, hogy a felsőtestem is takarva legyen Leeteuk elől. Azért kíváncsi vagyok, hogy ez éjszakánként rajtam marad-e… 

Feloldottam a mobilomat, gyorsan elköszöntem Hanitól - imádom a csajt, mintha a húgom lenne, gyakran ad nekem pasizási tanácsokat -, majd ki is kapcsoltam. 

- Ugye azért van takarónk meg párnánk, mert nem igazán találtam - néztem körbe a kopár szobában. Közben Leeteuk is átöltözött, most egy kockás pizsamában és egy ujjatlanban császkált. 

Leeteuk

Természetesen ráismertem Siwon felsőjére, de valószínűleg mindkettőnknek nagyon kínos lett volna, ha megemlítem, pedig legszívesebben szóba hoztam volna, csak hogy lássam az arcát. Amíg továbbcsetelt (gondolom elköszönt), én is átöltöztem, és elkezdtem pakolászni.

- Én láttam ágyneműt az alsó fiókban - nyitottam ki a szekrényt, és kidobáltam a takarót és a párnákat. Igen, egy darab takaró volt. Oké, nagyobb, mint egy sima takaró, de maximum másfél személyes. Igyekeztem nem nagyon éreztetni, hogy az egész napból elegem van, és kollektíve mindenkit gyűlölök, amibe a szoba és Heechul kétszer is beletartozik, de alighanem meglátszott az arcomon. Szó nélkül befeküdtem az ágyba és a takaró pontosan felét magamra húzva hátatfordítottam Heechulnak.

Heechul

Ugyanúgy egy helyben ültem és bámultam Leeteuk hátát. 

- Ugye tudod, hogy egymásnak háttal borzasztóan kényelmetlen lesz aludni? Mármint azzal a takaróval, komolyan? - tettem fel egy költői kérdést. - Hyung, felnőtt emberek vagyunk… mi lenne ha… - nem fejeztem be a gondolat menetemet. Most nem én fogom megkérni, hogy aludjunk úgy, hogy öleljen át. Ki van csukva. - Felejtsd el - legyintettem. 

Átnyúltam a válla fölött, hogy lekapcsoljam a kis asztali lámpát, majd miközben húztam vissza a kezem, jobban Leeteukra húztam a takarót, hogy rendesen fedje. 

- Jó éjt - fordultam be a fal felé, és összehúztam magam, mert már akkor kezdtem dideregni a hidegtől. 

Leeteuk

Úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban elaludhatok, ahogy vízszintesbe értem, már csukódott is le a szemem. 

- Hyung, felnőtt emberek vagyunk, mi lenne, ha… - hallottam. Mi lenne? Heechul végül nem fejezte be a mondatot, meglepő módon egyszerű szégyellőségből, ami valahogy eddig nem jellemezte. - Felejtsd el! - mondta, már csak dacból. Lekapcsolta a lámpát, és kicsit megigazította a takarót és egy pillanatig elhittem, hogy…, de persze, Kim Heechulról beszélünk. Éreztem, ahogy megfordul és összeértek a hátaink. És éreztem azt is, ahogy összébb fészkelődik és megremeg a hidegtől. 

Azzal aludtam el, hogy nem kéne-e jobban betakarni, odaadni a takarót, vagy egyszerűen megfordulni és átkarolni. Elaludtam. Nem karoltam át. 

SHINee Basic School Story - Harmadik (by Hagu)

Long time~
Igazán sajnálom, hogy nem írtam, de először csak az év végi vizsgák zavartak be, majd el is felejtettem ezt, utána meg szégyenkeztem, hogy milyen szennyek az előző fejezetek ><
Ez ugyan kicsit rövid lett, de legalább nekem is elnyerte a tetszésem. Jó olvasást!
Hagu~

Key pov. 

- Kérlek, mondd el még egyszer, de most lassabban, és mások számára is érthetően - kért Hongbin. Sóhajtottam egy hosszút és keserűt, majd újrakezdtem. 

- Igazából nem volt semmi olyan borzasztó, csak elráncigált magával egy közeli kis kávézóba, ilyen gyorskávézóba, ami nem beülős, hanem csak megkapod az italodat, és mész a dolgodra - kezdtem el sajátos stílusban beszélni. - Vett nekem egy vaníliás, magának meg egy szimpla cappuccinot, aztán csak úgy otthagyott - Hongbin értetlenül nézett rám. - Jó, nem csak úgy, sms-t kapott, és miután megnézte, se puszi, se pá, lelépett - magyaráztam. 

- Ahha - bólogatott lassan Hongbin, és a chipsért nyúlt. A szobámban ültünk, egy mindkettőnk számára hosszú nap után, mert ő Hyukkal randizott, én meg Jonghyunnal… nos, igen, nekem is valami randiszerűségem lehetett vele. - És téged ez miért zavart? - miközben beszélt, beláthattam a szájába, a kajamaradékok közé. Gyerek. De egy bölcs gyerek, ezt el kell ismernem. 

- Amilyen gyorsan csöppent bele az életembe, olyan gyorsan kedveltem meg… - motyogtam. 

- És olyan gyorsan is tűnt el - tette hozzá vigyorogva. 

- Hongbin, kuss, nem leszek tőled boldogabb - förmedtem rá, és rádobtam magam az ágyamra. A szobám a tetőtérben lett berendezve. Három éve jöttem vissza Amerikából, amikor elkezdtem a gimit, és a nagyimhoz költöztem. Az öreglány szerencsére elég modern, szóval szabadkezet adott, hogy hogyan rendezem be a szobám. A falakat élénk pinkre festettem, és az egyik falrészt végigraktam tükörrel, ami előtt kellemesen tudok sminkelni vagy öltözködni. Süt a szobámról, hogy díszbuzi vagyok, de pont ezt szerettem volna. 

- Van ilyen bizony, de az a dolgom, hogy észhez térítselek - Binnie felállt az íróasztalomtól, és a tükörhöz sétált. Végigmérte magát, és a száját húzva megjegyezte: - Szerinted kövérít ez az ing? - felriadtam a bambulásomból.

- Nem mindegy? Neked úgyis minden jól áll - nyafogtam, majd újból elmerültem a saját kis álomvilágomban. 

Holnap Jonghyun vajon ugyanúgy nyomulni fog? Vagy ez csak egy szimpla fogadás-szerűség volt, és ahogy megkapta az sms-t, már nem is érdeklem? Egy ember ilyen hirtelen nem mozdulhat, ennyi idő után. Vagy nagyon bamba, vagy pedig eddig is figyelt, úgy, mint szimpatikus embert. Az előbbit elég erősen kétlem, egy ember nem lehet ilyen alvajárós. Vagy, ugye marad az a lehetőség, hogy fogadás volt az egész. 

- Binnie, szerinted csak fogadás voltam? - néztem újra a tükör előtt bámészkodó barátomra. 

- Ki? Te? Kinek? Jonghyunnak? - nem nézett rám, még a tükörből sem, csak így kérdezgetett… és válaszolt magának. - Nem hiszem. Miközben kérdezett, olyan hatalmasak és csillogóak voltak a szemei. Tényleg érdeklődőnek tűnt, szerintem az ember ezt nem tudja megjátszani. A szemek sosem hazudnak, senkinél sem - magyarázott tovább szemlélve magát. - Nem, nem kövérít az ing. 

Hangos, hosszú sóhajjal nyúltam el megint, csak ismételve a tetteim. Nem voltam bizakodó, még Hongbin bölcs megnyilvánulása után se, mert ez olyan hamar történt, hogy másképp nem tudom elképzelni.

Csak egy kibaszott nagy átverésként. 

***

Másnap úgy keltem, mint egy élőhalott. Hongbin majdnem hajnali kettőig volt itt, ami péntek lévén nem volt olyan gáz, hisz másnap nincs suli. Neki legalábbis nincs, nekem viszont diákönkormányzatos lévén be kell rohannom… hogy Hongbin munkáját végezzem el. 

- Kibum, drágám, felébredtél - kopogott be a gyámom. 

- Ez kijelentés volt? - szóltam vissza a csukott ajtónak, ami mögött valószínűleg állt a nagyszülőm. 

- Igen, remélem érződött a hangsúlyon. Gyere reggelizni - lebiggyesztettem az ajkaimat, miközben hallgattam elhalkuló lépteit. 

Lassan, borzasztóan lassan, sőt, valami elképesztő, hogy milyen lassan másztam ki az ágyamból, és vánszorogtam el a gardróbomig, hogy kiválasszak valami hordható ruhát. Olyan alváshoz közeli állapotban voltam még mindig, hogy ezt se tudtam normálisan elvégezni, csak kivettem az első kettő kezembe akadó dolgot. Ez esetben egy szakadt farmert és egy… talán haspólót, de az is lehet, hogy csak szimplán kinőttem, mindenesetre ha nyújtózkodtam elég sokat villantottam az alhasamból. Belepillantottam a tükörbe, hogy felmérjem magam, de csak szisszenve elkaptam a tekintetem. Muszáj volt még időt szakítanom erre. Visszafordultam a szekrényhez és nyakig belemásztam, hogy találjak valami hordhatót. 

Végül csak egy fél óráig tartott leérnem, de legalább abban biztos lehettem, hogy a külsőm egy erős kilences. 

- Mi a reggeli? - villantottam egy vigyort a nevelőmre, aki csak felmorrant. 

- Kávé volt és rántotta, de most már jeges az italod, és a tojásos csodám is kihűlt - mondta, szavait megerősítve még rá is mutatott az asztalra, ahol a reggelim pihent. 

- Remek a felhozatal, köszönöm - biccentettem felé, majd helyet foglaltam, és nekikezdtem. Miközben ártatlanul falatoztam, eszembe jutott egy hatalmas dolog. Ma még egyszer se gondoltam Jonghyunra. 

Akaratlanul is egy óriási vigyor terült el az arcomon, ezek szerint ez is csak egy egy napig tartó, kiharcolt, figyelemfelkeltő ferdülés volt. Nem szerettem bele, mert akkor a gondolatával keltem volna, csak szimplán bezavart tegnap az életembe. 

- Mit vigyorogsz? - méregetett a nagymamám a saját teája fölött. Lehet, hogy kicsit ijesztően festhettem, miközben reggeliztem, és úgy somolyogtam, mint aki az előbb úszott meg egy gyilkosságot. Pont úgy nézhettem ki, mint egy pszichopata. 

- Csak eszembe jutott valami - legyintettem, nem szerettem hazudni a nagyszülőmnek, de ha nem mondom el neki az egészet, akkor könnyű és tiszta marad a lelkem. Lenyeltem az utolsó falatot, megittam a végére maradt hideg kortyot (na meg a benne maradt zaccot), és eltoltam magam elől. - Köszönöm a reggelit - biccentettem újból, majd a koszos edényeket megfogtam, és bevágtam a mosogatóba. 

Az előszobában előszedtem a most megfelelő cipőt, felhúztam és gyors léptekkel az ajtóhoz értem. 

- Elmentem! - kurjantottam hátra, és elhagytam a házat. 

Majd hasonló, hosszú lépésekkel fordultam vissza az utca végéről. 

- Itt hagytam a táskámat - nyitottam ki a bejárati ajtót, és elrohantam a még mindig reggeliző nagyim mellett. A vigyorom még mindig ugyan olyan széles volt, pusztán már egy kicsit műnek tűnt. 

- Már utánad akartam szólni - dünnyögte. Felsiettem a szobámba, és egy lendülettel besöpörtem néhány dolgot a táskámba. 

Néhány perc múlva már gyalog siettem a hatalmas épület felé, amit úgy nevezünk, hogy iskola. Az egész kihalt volt. Egyedül a portás és néhány végzős diák lézengett a folyosókon. Gondolom ők is csak azért, mert az érettségihez kellenek cuccok, és azok nem teremnek mindenhol, csak itt. 

A portás csak intett, és beengedett az ajtón, sebtében odaérintettem a chipemet az érzékelőhöz, ami azt jelezte a rendszerbe, hogy én ma bejöttem. Szerintem totál felesleges, engem csak annyiban érint, hogy eggyel több dolog lóg a kulcstartómon.

Szinte szökdécselve mentem végig a folyosón, ami a DÖK termemhez vezetett. Szinte csak én használtam azt a termet, Hongbin csak néha ugrott be, amikor odaadta, vagy elvitte az anyagokat, Hakyeont, a társamat pedig csak akkor láttam, amikor kávét főzni jött be. Mondjuk nem csodálom, hogy most nem dolgozik olyan sokat, hiszen végzős, és folyamatosan az érettségire készül. Csak csóró, és nincs pénze kávéfőzőre. 

A kis teremben leraktam a táskámat, kivettem belőle a mobilomat és néhány íróeszközt, majd nekiálltam megkeresni Hongbin papírjait. Először a rendezett mappák között nézelődtem, majd az asztalon, utána a sarokban álló ládák következtek…, de egyszerűen sehol sem találtam őket. Egyetlen egy lehetőség volt, amit még nem csekkoltam, és ahol nagy valószínűséggel lesznek. 

Hongbin lakásán. 

Az asztalon pihenő mobilomért nyúltam és gyorsan tárcsázni kezdtem Binniet, szerencsére az első a híváslistámon. 

- Mi az Istent akarsz ilyen korán? - egy gyűrött, meglehetősen álmos Hongbin “köszönt” nekem. Tipikus. 

- Azt kérted, hogy fejezzem be a munkádat, de azt nem mondtad, hogy el kell mennem érte hozzád - üdvözöltem hasonló hangnemben. 

- Te ajánlottad fel, hogy befejezed - védekezett egyből. - És ömh, igen, itt van nálam - tette még hozzá. Kis ideig csönd volt a vonal mindkét végén, arra vártunk, hogy a másik szólaljon meg. - Gondolom nem fogsz te idejönni - törte meg a csendet végül ő. 

- Jól gondolod, tündérbogaram - nem láthatta, de elégedett vigyor foglalt helyet a fejemen. Ez már azt jelenti, hogy ő fog idejönni. 

- Tíz perc, és ott vagyok - mondta, majd kinyomott. Az a szerencsém, hogy mind a ketten közel lakunk a sulihoz, ezért egyszerű bejárnunk. 

Így is lesz tíz-tizenöt perc amíg ideér, azt nem számolva, hogy fel is kell öltöznie. Igaz, ő nem ad annyit a külsejére, ha nincs sok ember és nyűgös, szóval lehet, hogy pizsamában fog idáig eljönni. De akkor is el kell foglalnom magam addig. 

Törökülésben felkászálódtam az asztalra, hogy a mobilommal foglaljam le a kezem és a figyelmem. Szórakozottan tapogattam a képernyőt. Rengeteg felesleges játékot és alkalmazást töltöttem le, és ezeket ilyen alkalmakkor tudtam egyedül használni. 

Alig öt perc telt el, de már nyílt is az ajtó. 

- Nahát Kongie, milyen gyorsan ideértél, futottál? - néztem fel boldogan a mobilomról, de rögtön leolvadt a mosoly az arcomról, amikor megláttam, hogy nem az a személy lép be, akire én várok. - Hát te? - bámultam Jonghyunra, mint borjú az újkapura. 

- Szia - először aranyosan elmosolyodott és felemelte a kezét. - Hoztam kávét - rögtön beugrottak a tegnap történtek, és vele együtt az érzések is. 

- Nem kell - ráztam rögtön a fejemet. 

- Hadd magyarázzam meg a tegnapiakat - kapcsolt gyorsan, de én tovább elleneztem. 

- Nem kell.

Il principe e il povero (Koldus és Királyfi) - 1. rész

Sziasztok, meg is érkeztünk az Il principe e il povero első részével! 

A felosztás a következő: 

Rocky - Misi (Kimtschi)

Moonbin - Én (Hagu)

Figyelmeztetés/korhatár: 18+ majd, most csak 14+

Nem biztos, hogy rendesen át van nézve, szóval sajnálom a hibákat ><

Jó olvasást~

"Vannak olyan elit iskolák, ahova felvétel előtt fel kell mutatni már eredményeket. Gimnázium előtt nyelvvizsga, szakközépiskola előtt már egy végzettséget, egyetem előtt már egy diplomát.

Ide bekerülni bármilyen kiemelkedő képesség, vagy pénz nélkül? Lehetetlen, vagy legalábbis eddig úgy tűnt. MoonBin az egyetlen olyan személy, aki semmit sem tud felmutatni, mégis, mint egy iskolaelső."

Hagu

Moonbin pov.

Hogy mit keresek itt?

Egy borzasztóan hosszú, széles és tiszta folyosón. Épp ez volt a legfurább, hogy egy középiskolában semmi sem ilyen tiszta. Ez az iskola egy palotában volt. Vagy nem is tudom, kívülről úgy festett, mint egy vár, hatalmas tornyokkal, meg birtokkal. A belseje viszont teljesen, mint egy modern iskola, interaktív termekkel, letisztult formákkal, viszont vörösszőnyeggel.

De fogalmam sincs, mit keresek itt.

Eddig egy vidéki városban jártam a legócskább gimnáziumba, erre egyik napról a másikra kapok egy levelet - fenyegető levelet -, hogy felvettek - és ha nem jövök, bajok lesznek -, szóval összepakoltam a dolgaimat, a kapott felszerelést, és felvonatoztam Szöulba.

Kihaltnak tűnt az iskola, pedig a tanítás már elkezdődött, de egyik teremből se hallatszott ki egyetlen hang se. Minden néma volt. Vagy rendkívül jó a hangszigetelése a falaknak és a nyílászáróknak, vagy pedig mindenki néma és gyík. Egyik sem épp nyerő válasz, mert ha valaki meg akar verni egy teremben, akkor nem hallatszik a segélykiáltásom, vagy itt senki se haverkodik, hanem mindenki tanul. Bár, ha ez ilyen menő hely, akkor tuti egy csomó pénzes, sznob gyerek is van, aki lázad, szóval az első lehetőség valószínűbb.

Mit keresek én… itt?

Ha minden igaz, az osztálytermemet, de egy ilyen helyen lehetetlen megtalálni, főleg egy hasonló újoncnak, mint én. Kaptam egy számot, hogy ezt a termet keressem, de ennyi. Mégis hol keressem? Az “a” szárnyban, vagy a “c”-ben? Annyi lehetőség van, hogy felsorolni sem tudom. Ezeket is csak most találtam ki, az se biztos, hogy léteznek.

Végre megpillantottam egy személyt. A fiú, az iskola egyenruhájában - kissé lazára vett egyenruhájában, mert az ing felső akárhány gombja kigombolva, nyakkendő nélkül, tornacipőben -, ráérősen sétált a folyosó közepén.

- Elnézést! - szólítottam meg már messziről. Megszaporáztam a lépteim, mert nem akartam a távolból kiabálni neki. - Nem tudod merre van a 128/c terem? - Mielőtt viszont mellé értem, vagy megfordult volna, egy gyűrődésben… pofára estem. A könyveim kihullottak a kezemből, a táskám a fejemre esett, én meg pont előtte landoltam.

Felháborító, hogy egy ilyen puccos helyen gyűrődések vannak a szőnyegen.

Rocky pov.

Egy hatalmas koppanást hallottam, majd megfordulva szembetaláltam magamat egy kb. velem egyidős sráccal. Először nem tudtam szóhoz jutni, mert kellően lefoglalt az, hogy kinevessem a szerencsétlenségét. Nem volt ismerős az arca, gondolom most vették fel. Ah, még egy a kretének közül.

Egy ideig még bámultam, ahogy némán, elvörösödve a szégyentől pakolássza össze a cuccait, de túl lassú volt. Nem késtem olyan sokat, de ha így haladok, akkor még beírnak egy egész órai igazolatlant. Összefogtam a maradék földre esett könyveit, majd a kezébe nyomtam, miután felállt.

- Mit mondtál, melyik termet keresed? - kérdeztem idegesen, és a karórámra pillantottam. Már negyed óra késésben vagyok.

Moonbin pov.

Nem tűnt túl boldognak a srác, hogy őt találtam meg a bajommal. Vagy annak nem örült, hogy én találtam meg a problémámmal.

- Kösz - motyogtam, miután elpakoltam a könyveimet. Legyintettem egyet az arcom előtt, de tudom, hogy felesleges, úgyis egy darabig fogok még égni a szégyenemben. Alsó középiskolás koromban, amikor először megszólított az általam kedvelt lány, egy fél óráig szalonnát lehetett sütni az arcomon. Aztán persze rájöttem, hogy felesleges a lányokat keresnem, mert sosem leszek domináns fél. Bár a fiúktól meg félek… maradok saját magamra, és… nos a jobb kezemre.

- 128/c terem - pillantottam a tenyerembe, ahova firkantottam a pontos számot. Az igazgató mindössze ennyit közölt velem, aztán eresztett is a dolgomra.

Rocky pov.

- 128/c? Akkor te vagy az az új diák, akit annyira fényezett az ofő? - mértem végig újra, most hogy már velem szemben állt. Magas, de szemüveges, és kicsi szemei vannak. A haja kicsit ferdén áll, az egyenruhája enyhén gyűrött. Hát, nem hiszem, hogy az a gazdag gyerek lenne… Akkor meg mit keres itt? Azt hittem, ide csak a magamfajta pénzes kölykök járnak...

- Mindenesetre gyere, én is odatartok. És siess, már fél óra késésben vagyunk. - néztem megint az órámra, és elkezdtem sprintelni. Még vagy öt perc, mire a teremhez érünk. Francba.

Moonbin pov.

- Ömh - toltam fel az orromra a szemüvegemet, mert az esés során lecsúszott. - Már nem azért, de… - kezdtem volna bele a tiltakozásomba, hogy mit dicsértek, de a srác már jóval előttem járt. - Megvárhatnál! - változtattam meg a mondatom végét, és összeszedve magam utána indultam.

 Egyetlen jó dolog van az ilyen susogós, csak néhány pozícióban alakmutató nadrágban, hogy futás közben kiemeli az ember hátsóját. És az útmutatóm combja és feneke is meglehetősen formás volt. Úgy gondolom, futhatunk még egy picit.

Rocky pov.

- Ne pofázz már annyit, csak siess! - szóltam hátra. Nem igaz, hogy most jött ide, és máris késik. Chh, tiszta kretén. Legalább a második órát megvárhatná a késéssel, mint ahogy én tettem, mikor idejöttem.

Végre elértünk a teremhez. A srác nagyon szaporán vette a levegőt.

- Mi van, nem bírod a futást, a sebességet? Ez később nem lesz hasznos tulajdonság… - utaltam más dolgokra… Akár leesett neki, akár nem, nem érdekel. Perverz vagyok, ez van.

- Mindenesetre maradj csöndben! - a teremből nem szűrődött ki hang. Lehet, hogy hiányzik a tanár? Bárcsak...

Lenyomtam a kilincset, és benyitottam. A töri tanár nézett vissza rám. Ó, a rohadt, büdös életbe…

- Jó napot, Tanár úr! - mosolyogtam rá. - Elnézést a késésért. Gyorsan a helyemre futottam, a leghátsó padhoz, és ledobtam a cuccomat. Körülnéztem, és akkor vettem észre, hogy mindenki előtt egy papír lap van letéve. BASSZUS. ELFELEJTETTEM. Ma évismételő TZ-t írunk… És mindjárt vége az órának… Így kéne megírnom? Ne már…

Moonbin pov.

Tányér méretűre nyílt szemekkel bámultam az osztályra, hogy ezek képesek év elején dogát írni. A diákok közül néhány szenvedő arc is nézett rám, ez az jelenti, hogy nem ők - vagy nem mind - a beteges hajtók, hanem a tanár egy állat.

- Ömh, izé, jó napot - kaptam észbe gyorsan, majd derékszögbe vágtam magam az osztály előtt.

- Kit tisztelhetek magában? - fordult felém teljesen a tanár. Tipikus csak a munkának élő, agglegény tanítónak tűnt. Az események szerint egy beteg állat is, és sosem fog kímélni minket az órán.

- Az új diák vagyok Moon Bin - hajoltam meg még egyszer, most a tanár felé. Az sztk stílusú szemüvegem megint le akart csúszni, úgyhogy azért is kellett kapnom.

- Moon Bin ki? - forrt fel az öreg. - A teljes nevén mutatkozzon be! - kicsit sem tűnt idegbajosnak, ahogy az asztala körül csapkodott leverve a papírjait, és elgurítva a tollait.

- Ez a teljes nevem - akaratlanul is próbáltam kisebbre összehúzni magam. - Moon a vezetéknevem, és Bin a kereszt… - motyogtam. A tanár finnyásan, szinte undorodva végigmért, majd elhúzta a száját.

- Úgy tűnik nem csak a sütnivalót, meg a pénzt, de még a neveket is sajnálták a feljebbvalók tőled - mondta végül. Már fel se vettem magamra ezt a sértést, annyiszor hallottam már az évek során. - Ülj le, te is megírod, hogy felmérjelek - biccentett az asztalok felé.

Már reménykedtem, hogy nem csak a teljes nevet, hanem a dolgozatot is megvonják tőlem, de nincs szerencsém. Legalább az önkritikám az igazi.

- Park, maga is megírja, nehogy azt higgye, hogy megússza. Bennmarad a szünetben, hogy befejezze - intett annak a srácnak, akivel ide jöttem. - Moonnal egyetemben.

Rocky pov.

Az apró reményem, hogy a sok késésemnek hála ma ebből a dogából kimaradok, teljesen elszállt. Szomorú arccal néztem rá, kutyaszemeket vágva, de nem hatotta meg. Ezt még gyakorolnom kell...

Kimentem a tanári asztalhoz, elvettem egy papírt, és elkeseredetten nekiültem a feladatoknak. “Írj kifejtős fogalmazást a koreai háborúról, a pártok berendezkedéséről, és a demilitarizált övezetről! Minimum 30 mondat.” Fhuh, ha eddig nem szerettem a törit, hát most se fogom.

Egy ideig próbálkoztam a szöveggel, de nem nagyon akart összejönni. Egy pillanatra oldalra néztem, de Jinwoo-hyung-gal találtam szembe magam. Jinwoo-hyung, aki most járja másodjára ezt az osztályt… Előttem pedig Eunwoo-hyung volt. Jinwoo buta, mint egy porcelántyúk, róla én lennék hülye puskázni. Eunwoo-hyung viszont direkt nem hagyja, hogy lenézzem róla a dolgokat… Miért ide ültem?! MIÉRT?!?!

Moonbin pov.

“Park”, vagyis a túravezetőm példáját követve én is vettem egy lapot, majd elolvastam az első feladatot, az évszámokhoz kellett eseményt írnom.

Mielőtt még kifolyt volna a szemem, felemeltem a fejem és az órára függesztettem a tekintetem. Már csak öt perc van hátra az órából, annyit meg kibírok úgy, mintha komolyan gondolkoznék. Levettem a szemüvegemet, mert az csak távolra szükséges, és találomra kezdtem beírogatni dolgokat a kijelölt helyekre. Lehetett volna feleletválasztós, mert abban minimum 20% esélyem lett volna eltalálni. Lehetett volna matek is, mert ahhoz konyítok egy minimálisan.

Akik befejezték, elkezdtek kifáradni a teremből, és lassan már csak én, a kísérőm, és egy szőke, de alacsony srác írtuk ezt a szennyet. Majd felállt, beadta ő is, és csak ketten maradtunk.

- Mint látom, semmit se haladnak, szóval kérem a dolgozatokat - lépett először hozzá, majd hozzám is a tanár, és kitépte a kezünkből a lapokat, majd kiviharzott a teremből. Ő se lesz a kedvenc tanárom.

Rocky pov.

Kissé csalódott voltam. Ez volt az első dogám idén, és semmit nem tudtam. Ajjj, nem kéne elcseszni ezt az évet. Tavaly is épphogy átmentem… Bedobtam a tollamat a tolltartóba, és a vállamra vettem a táskámat. Az új srác, Moonbin már majdnem kint volt a teremből. Ha nem csalnak az emberismereti képességeim, akkor ez a srác stréber. Le kéne tudnom előre, hogy ő fog felelni a kitűnő osztályzatomért…

Még mielőtt kiért volna a teremből, elé csaptam a kezemet, a falhoz. Megijedt, és kicsit meghátrált. Zavarodottan nézett rám.

- Figyelj, most jöttél ide, és semmilyen befolyásod nincsen… Beszélni szeretnék veled. Tisztázni a helyzetedet az iskolában. Ülj le egy székre! - utasítottam.

Mindig én beszélek az újoncokkal a helyzetükről, legalábbis, ha stréberekről van szó. Már jártas vagyok a dologban. Ha először nem hagyja magát, akkor kap pár ütést. Remélem ő nem az a makacs, kitartós típus. Még át kell néznem a biosz anyagot óra előtt.

Moonbin pov.

Nem kicsit kaptam szívrohamot, amikor a tenyere pont a fejem mellett csattant a falon. Pontosan az a beállás szokott lenni, ami a szerelmes animékben van a félénk lány, valamint a fasza fiú között. De én nem örültem ennek, szóval gyorsan hátráltam néhány lépést, amiből az utasítása után leülés lett. Kellemesen üldögéltem, bámultam rá hatalmas szemekkel, és vártam, hogy közölje azt, amit mondani akar.

Lead Lights - Part One (by Hagu)

~ Amikor már nem próbálom tartani a büszkeségemet, mert tudom, hogy nincs~ 

Egyetlen egy szót rengeteg módon lehet kimondani és mindegyik mást jelent. Nálam ez a basszus. Ez lehet olyan, mint amikor valamit nagyon elbaszok és szitkozódom, vagy olyan, amikor kínos helyzetbe kerülök... Nos, és szitkozódom.

- Basszus - ez a mostani azért hagyta el a számat, mert megláttam, hogy táncol az új srác, Hyungwon. Kibaszott jól. - Basszus már - fintorogtam. Túl jó volt, ahhoz, hogy csak úgy kidobjam innen. Igenis jól táncolt, vagyis inkább zseniálisan. Ráadásul ez csak a freestyleja volt, amit helyben talált ki. Basszus. Ennyi, se több, se kevesebb, csak egy basszus.

- Azt hiszem nem kérdéses, hogy felvesszük, vagy sem - fordult felém széles vigyorral Taemin.

- Hát szerintem se - húztam el a számat. - Fel vagy véve, Hyungwon. Üdvözöllek a Lead Lights tánccsorportnál.

A szépségem csak bólintott, mint aki meg sem lepődött azon, hogy felvették. Én se lepődnék meg ilyen tánctudással.

- Viszont szedjük össze magunkat, egy hónap múlva van a busani bajnokság, és sehol sem tartunk a koreóban. Neked meg mindent be kell hoznod, Hyungwon. Mondjuk még ma - intettem.

- De hát, azt mondtad sehol sem tartunk - mondta. Lassan fordultam felé és próbáltam rájönni, hogy ezt most komolyan gondolta, vagy csak viccelt. De ahogy a szemébe néztem, eléggé úgy tűnt, hogy komolyan mondta. Egy néma basszus, és egy képzeletbeli fejbecsapás után szólaltam meg.

- Azért van mit behoznod - fordultam vissza a tükrök felé.

- Ugyan már Hyung, nem érezted a szarkazmust? - nevetett Minhyuk és megpaskolta Hyungwon vállát. A tükörben találkozott a szépséggel a tekintetünk és gúnyt, valamint lesajnálást véltem felfedezni benne. Ezek szerint csak nem tudok olvasni az emberi érzelmekben. Legalábbis az övében tuti nem…

- Csak kezdjük végre az edzést - szakítottam el tőle a tekintetem és magamra koncentráltam az egész falat beterítő tükörben. - Az elejétől, addig ahol legutóbb abba hagytuk - adtam ki az utasítást és lehajoltam a zenelejátszómhoz. Egy Bruno Mars mix lett a versenyszámunk. Az egész cucc mindössze négy perces, de benne van a kikötött időtartamban, ezért nem éreztem szükségesnek, hogy vágjak még hozzá dolgokat. Csak hetven másodperc van meg belőle, ezért nem lesz nehéz megtanulni a táncot Hyungwonnak.

Talán dacból, ezt csak azért mondom, hogy ne égessem be magamat… (magam előtt) szóval talán csak dacból - valójában azért, mert piszok tehetséges - beállítottam középre, előre az újoncot a térformába, a helyemre.

- Wonho-hyung, biztos vagy te ebben? - ráncolta a szemöldökét I.M. miután a helyemet átadva, beálltam a térforma leghátuljára.

- Naná - ráncoltam az orrom, mert már rendesen megbántam, de nem akartam, hogy lenézzen Hyungwon a rossz, és elhamarkodott döntéseim miatt, ezért már nem cseréltem meg. - Úgy is lesz mozgás közben, majd akkor máshogy helyezkedünk - vakartam meg a tarkóm. - Na gyerünk, lassan számolok és ma még tanuld meg, Hyungwon - adtam ki a parancsot és kezdtem újra. - Öt, hat, hét, és..

***

- Meghalok - estem be a lakásomba, és így köszöntöttem Kihyunt.

- Mi történt? - mosolygott rám kedvesen a jegyzetei felett.

- Életem sokadik szerelme, szinte tökéletes és figyelmen kívül hagy - nyögtem, majd ruhástól ledőltem mellé a kanapénkra.

- Még egy idol? - kérdezte, majd lapozott engem. Ez azt hiszi, hogy egy teljesen átlagos problémáról van szó.

- Nem, Kihyun - dobtam magamon egyet, hogy magamra vonjam a figyelmét. - Ez egy komoly probléma! Hyungwon idiótának néz - nyafogtam, és elértem a célomat, végre rám nézett.

- Mert az is vagy - simogatta meg a hajamat és visszafordult a jegyzeteihez. Ezt nem hiszem el. Mindenki csak a hülyét látja bennem, pedig sokkal több is van bennem… legalábbis remélem.

- Senki sem ért meg - kiáltottam fel drámaian és a karjaimat széttéve - Kihyun jegyzeteire - elterültem.

- Wonho, én nagyon szeretlek - nézett megint rám Kihyunie. - De menj és szenvedj máshol, nekem ZHm lesz és én, veled ellentétben készülni is szoktam.

Be lettem zavarba a szobámba, úgyhogy ott folytattam a fetrengést. Azt a tipikus szerelmes-tini-vagyok-pedig-most-találkoztam-vele-először fetrengést. Igazán a toppon voltam, pedig az ilyen helyzetekben csak folytatnám tovább az életem, figyelmen kívül hagyva a pasit. De Hyungwont nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. A gyönyörű ajakit, hosszú, vékony lábait, amik susogós nadrágban is jól néznek ki, lapos hasát, ami néha kivillan a pólója alól… Hogy fogok én így rendesen órát tartani? Meg kell előre írni a koreókat, mert helyben nem tudok majd másra koncentrálni Hyungwon hasán kívül.

Holnap szombat, szóval nem kell bemennem az egyetemre… ezért úgy döntöttem, hogy még ma bemegyek a táncstúdióba, hogy kitaláljam a koreográfiánkat. Ha megvan, csak meg kell tanítani, ahhoz nem kell gondolkozni, és akkor nem lesz gond, ha elvonja Hyungwon a figyelmemet… Már miért ne lenne gond?! Csak akkor nem fog a tánc kárára menni. Igen, így megfogalmazva értelmesebbnek tűnik.

Még mindig az edzős cuccomban voltam, így nem volt gondom az átöltözéssel, csak a cipőmet kellett valahonnan a szoba sarkából előkeresni, mert a hisztim közben lerugdostam magamról.

- Kihyun, elmegyek - rohantam az előszobába. A táskámat átnézés nélkül kaptam fel, és intettem egyet a lakótársamnak.

Este tizenegy körül lehetett, ilyenkor zárják a  fontosabb termeket és szertárokat… meg igazából az egész épületet, magyarul nem lehet már nagyon bemenni. De én protekcióval élek, khm. Ígyis-úgyis bejutok, ezért inkább a portás szólt, hogy ne rongáljam meg a zárakat, inkább elrak egy kulcsot nekem. Viszont csak mi ketten tudunk róla, ezért mindig menekülnöm kell a biztonsági őrök elől.

A kulcs szokásosan a hatalmas szobanövények cserepeinek egyikébe volt rejtve. Az egész alkarom tiszta föld lett mire kihalásztam, de ennyit meg kell tennem a jobb teljesítményért… meg Hyungwon hasának büntetlen bámulásáért.. vagyis a munkában nem hátráltató bámulásáért. Ez még lehet illegális és bűnös vágy, na.

Megint felmentem a lépcsőn, de most egy Hyungwon se sodort el, nyugodtan forgathattam el a kulcsot a főbejárat melletti kisebb ajtóban. A fotocellás ajtók ilyenkor már nem működnek, csak itt tudok bejutni. Bár ha működnének, akkor nem is lenne kulcsom, na mindegy.  Félhomály volt az előcsarnokon, de látszottak a kamerák piros fényei. Még az a mázlim, hogy a biztonsági kamerákat is a protekcióm kezeli. Úgy dolgozom ezen a helyen, mint egy illegális gengszter kiskirály, komolyan. A saját termünkhöz hamar eljutottam, és ki is nyitottam, majd ahogy bezáródott utánam az ajtó rá is fordítottam a kulcsot. Felkattintottam az egyik, gyengébb fényű lámpát, ami közvetlen a tükör felett volt, hogy ne szűrődjön ki a nyílás záró alatt. Nem használhattam a hifit, hiszen az is kihallatszott volna, ezért csak a fülembe nyomorgattam a fülest és maxra tekertem a zenémet, folyamatos lejátszásra tettem a fellépő mixünket. Először csak a kész részeket táncoltam el, és talán a negyedik alkalommal kezdtem el rendesen koreografálni. Elvégre ez a munkám vagy micsoda. Lehunytam a szemem, hogy pontosítani tudjak néhány mozdulatot, de elmerültem benne és ott maradtam a külső szemlélő számára néma zenére táncolva.

A felriadásom nem volt emberbarát. Egy kéz csúszott a vállamra, én pedig sátáni üvöltést hallatva ugrottam el. A füles beleakadt a kezembe a nagy kapálózás közben, ezért kiszakítottam a fülemből. A tükörben megláttam, hogy csak egy félmeztelen, vizes hajú Hyungwon volt. “Csak”.

- M-mit keresel még itt? - még remegett a térdem és a hangom az előző sokk miatt.

- Azt mondtad, még ma tanuljam meg az eddigi koreográfiát. Itt maradtam, hogy tökéletesíteni tudjam - vont vállat és a sarokban lévő cuccaihoz ment. Hogy nem tűnt fel, hogy itt vannak a dolgai…

- Megnézhetném? - kérdeztem egy kis idő múlva. Eddig a csodás, hibátlan hátát bámultam. Folytattam volna, de kissé kínosnak hatott már a csend.

- Megnéznéd? - emelkedett fel rögtön és csillogó szemekkel nézett rám. Hatalmas, csillogó szemekkel. Egyáltalán nem számítottam ilyen reakcióra tőle, pláne, hogy én kérdeztem, ezért csak bólogatni tudtam. - Van néhány lépés, amit kicsit másképp jobbnak láttam, és szeretném, ha megváltoztatnád - áhh… értem már. Megint csak fikázni akarja a stílusom. Na mindegy, ha így el tudom érni azokat a tekinteteket, akkor oké.

Halkan - a legalacsonyabb magasságon - benyomtam a muzsikát, hogy csináljuk.

- Gyerünk - álltam be a helyemre… vagyis álltam volna, de rájöttem, hogy azt átadtam Hyungwonnak. Ahh, még a cseréket is bele kell majd írnom. Szóval beálltam az újdonsült helyemre, és elkezdtük.

Hyungwon lépései remekek voltak, azok is, amiket ő tett bele. Túlságosan is remekek, az én büszkeségem meg már amúgy is elbukott előtte, szóval üsse kavics, rábólintottam mindegyikre. Az is közre játszhatott, hogy Hyungwon még mindig félmeztelen volt, ezért ha akartam volna, se tudtam volna ellentmondani.  

A most koreografált részeket hozzátettem, de ugye azt a szépség nem tudta táncolni, mert most látta először… nahát, estére megjön az értelmem.

- Csak ennyit tettem hozzá - mondtuk mind a ketten miután végigment a zene. Akár meghitten nézhettünk volna egymásra, de meghallottam valamit, amit nagyon nem kellett volna. A járőröző biztonsági őr kulcsainak csörgését a zárnál. A meghitt nézésből, csak riadt pillantás lett.

Egyszerre mozdultunk, én a mobil felé, ő a kapcsolók után nyúlt. Néma sötétség borult a teremre, de olyan hirtelen, hogy egy alakot se tudtam kivenni. Megint kezek estek a vállamra, de most nem sikítottam fel - nem tagadom, az előző sem sátáni ordítás volt, hanem inkább kislányos sikkantás -, mert Hyungwon keze tapadt a számra.

- Csendesedj - sziszegte  a fülembe. Hirtelen felindulásból hátrálni kezdtem. - És nyugodj is meg.

- Be fog jönni a folyosóról a fény és akkor látni fognak - motyogtam a tenyerébe. - Van itt egy tároló - hátráltam tovább a fal felé. Nekitoltam a falnak - aminek más helyzetben, és vele szemben jobban örültem volna -, és kihalásztam a farzsebemből a kulcsokat.

- Keresd a kilincset - adtam ki a parancsot, mire elengedtek a kezek.

- Életembe nem szólítottak fel ilyenre - motyogta Hyungwon. - Itt van - ragadta meg a kacsómat és a hideg fémre csúsztatta. Az alatta lévő zárba csúsztattam a kisebbik kulcsot és kitártam a szertárajtót. Abban a pillanatban csukódott be mögöttünk, amikor kinyílt a terem ajtaja és bejött a szekuritis.

Nagyobb helyiségre emlékeztem. Lényegesen nagyobbra. Nem olyan méretűre, amiben csak egymáshoz préselődve férünk el. De lehet, hogy csak az újonnan beszerelt polcok teszik. A hátam - akár csak a fekete hajú fiújé - a falnak volt simulva, de így is majdnem egymást értük. A polcokon takarító szerek sorakoztak, és különböző felmosók vettek körbe, és ezt tényleg csak azért említem meg, hogy eltereljem a figyelmemet. Hyungwon lényegesen - azért az túlzás, csak néhány centivel - magasabb nálam, ezért az ajkaival szemeztem. Megint. Jó, inkább az orra volt szemmagasságban, de a dús és közel lévő ajkai foglaltak le jobban.

Felemeltem a szemeibe a tekintetem a szemeibe, de azok csukva voltak. Nem láttam a szemeit, így olvasni sem tudtam belőlük, ezért próba-szerencse módon… az ajkaira fújtam.  Kipattantak a pillái, és hatalmas lendülettel emelte a kezét ütésre, de arra nem gondolt, hogy emiatt egy kisebb felmosószer lavinát indít mögöttem. A hátamra hulltak a súlyos dobozok, ami miatt előre estem és csak Hyungwon feje mellett, két oldalt tudtam az alkaromon megtámaszkodni. Na ezzel a tevékenységével nem tudott magától eltávolítani, hanem csak hozzásimultam és egy enyhe agyrázkódást is kaphattam.

Felnéztem a szemeibe, és most csak ijedtség volt bennük. Lehajtottam és a mellkasának támasztottam a fejem. Az egyik lábam az övéi közé volt csúsztatva és egész testfelületemmel hozzásimultam.

Kérlek mondd, hogy nem hallotta meg a biztonsági őr.