Második
Key Pov.
Berohantam a földszinti mosdóba és a víz alá dugtam a
csuklómat, majd az arcomat is bevizeztem, hogy hűljön végre. Jézus ereje, hogy
kérdezhet tőlem ilyet? Nem is a kérdés a baj… miért így reagáltam rá? Idegesen
fröcsköltem a vizet az arcomba. Ha így reagálok, az már nem jó, felejtős a
srác, ha nem megy vele a flört, csak ez a zavarba jövősdi. Ráadásul ne is
kezdjen ki velem. Tartsa távol magát tőlem… úgy érzem ellentmondok magamnak. Az
előbb még meg akartam ismerni, most meg… jó, ebből az önmagammal folytatott
vitából nem fogok győztesen kijönni… mondjuk mind két vitatkozó fél én vagyok, szóval
csak nyerhetek, de azért cink lenne magam ellen veszíteni… nevermind.
Szedd össze magad Kibum, vedd elő a királynői éned és
emelt fővel alázd porig az ellenségedet.
Szánalmas vagyok, hogy megint magamat győzködöm a
dolgokról, miért nem tudok csak egyszerűen figyelmen kívül hagyni?
- Aish - sóhajtottam idegesen. Ennyire feldúlt ez az
ember…. Menj haza Kibum és nyírd meg a birkákat és fejd meg a teheneket, csak
ne gondolj a szociális világra. Kár, hogy nem egy farmon élek.
A mobilom csörögni kezdett valahol rajtam, és a fenekem
bizsergéséből ítélve a farzsebemben volt. Hongbin hívott.
- Mondjad - vettem fel.
- Kibummie~ - nyávogott erőltetetten, amire én tanítottam
meg egyszer, hogy így kell meggyőzni az embereket.
- Mit akarsz? - kérdeztem rá, mert nem volt kedvem a
formális beszélgetéshez.
- Tudod, van most egy nagyon jó barátom, SanHyuknak
hívják… - kezdett bele, de gyorsan félbeszakítottam.
- Oké, oké, menj randizni, vagy Hyukcizni, majd
megcsinálom én a te feladataidat is - hadartam, majd kinyomtam. Megint ez a
randi téma. Ezt nem hiszem el.
Nekinyomtam a homlokomat a csempének. Maradhatok bent
késő estig, hogy Hongbin papírjait is lerendezzem. Aish, ez a kölyök, hogy
engedhettem el…? Egyáltalán miért vállaltam el ezt a diákelnökös posztot?
Bingó, ennek a dinonak sikerült a hullámvölgy legaljára
taszítania. Aish gyűlölöm.
Jonghyun Pov.
Totál drogos hangulatban indultam az utolsó órámra, de
mégis megtorpantam az ajtóban. Nekem nem lesz fejem ehhez. Túlságosan is
lefoglalja a gondolataimat Kibum, mindent meg akarok róla tudni. Meg akarom
ismerni ezt az embert, először is azt, hogy mi lenne számára a tökéletes
randiprogram.
A folyosón a délelőtt látott srác rohant végig.
Utánakaptam és megragadtam a kezét.
- Hongbinie~ nem érsz rám? - vigyorogtam rá.
- Bocsi, de… - próbálkozott, de kicsit erősebben
szorítottam a karját és közeltem vele, hogy én vagyok az idősebb. - Persze,
mondjad csak - varázsolta azt a tipikus nagyonszéles vigyorát az arcára.
- Tudnánk egy kicsit beszélni Kibumról…?
Egy fél órával később, információval teli fejjel engedtem
útjára Hongbint. Key… így hívatja magát. Milyen szépen cseng a neve… és a
szokásai lehet, hogy egy kicsit idegesítőek, de borzasztóan elbűvölő…
Rózsaszín köddel a szemem előtt indultam haza - vagy
legalábbis valami hasonló irányba -, remélve, hogy Kibum legközelebb igent
mond. A sétálgatásomból néhány alsóbb éves riasztott fel, akik felém
mutogattak. Biztos voltam benne, hogy egy suliba járunk, mert az arcukhoz
neveket is tudtam párosítani, de nen ugrott be, hogy valaha is beszéltem volna
velük.
- Valami gond van? - indultam feléjük, a törpék csak
riadtan rázták a fejüket. - Valami van az arcomon? - megint csak rázták a
fejüket. - Akkor az öltözékemmel van baj? - újból nemleges választ kaptam. -
Akkor esetleg velem van a gond? A kisugárzásom nem felel meg nektek? Nem
bírjátok a képem? - hajoltam közelebb hozzájuk, a hangom már szinte fenyegetően
hatott. Ők csak megszeppenten hátráltak és meg sem bírtak szólalni. - Ugye
tudjátok, hogy nyilvánosan mutogatni csúnya dolog? - kérdeztem vérfagyasztó
mosollyal az ajkaimon. - Szeretnétek, hogy egy kicsit oktassalak titeket, az
illem....
- Ne szadizzuk a fiatalabbakat! - hallatszott mellőlem.
Oldalra fordítottam a fejem és újdonsült szerelmemet pillantottam meg. Még csak
ma vettem észre, hogy létezik, de már a szerelmemnek nevezem…
Key Pov.
Muszáj volt kiugranom a közelben lévő kisboltba egy
kávéért, mert ilyen kótyagos (Fáradságtól? Kongietól? Munkától? Szerelemtől?)
fejjel nem hiszem, hogy képes vagyok dolgozni. Az utcán feltűnt, hogy valaki
néhány alsóst szivat és az igazságérzetem miatt muszáj volt megállnom és
közbeszólnom.
- Ne szadizzuk a fiatalabbakat! - léptem oda melléjük
teljesen érzelem mentes arccal, de ez nem maradt így sokáig, mert a következő
pillanatban grimasz torzította el. Ez Kim Jonghyun.
- Key! - villanyozódott fel az arca. Istenem, miért tudja
a becenevemet? Eltávolodott az elsősöktől, akik egy pillanat alatt eltűntek és
kettesben hagytak ezzel az emberrel.
- Szia… - sóhajtottam. - Ne terrorizáld az elsőéveseket -
daráltam le neki és már fordultam is vissza, de megragadta a csuklómat és nem
engedett.
- Hova indultál? - húzott vissza.
- Csak kávéért - nyeltem egyet, mert nem engedte el a
csuklómat.
- Akkor rossz irányba indultál, gyere meghívlak egyre -
kezdett el vonszolni az eredeti célom felé. - Így legalább letudjuk az első
randinkat.
- Hogy mit?! - kiáltottam fel és próbáltam megállítani,
elég kevés sikerrel. - Jó lesz nekem az automatás kávé…
- De tudom, hogy azt nem szereted - megállíthatatlan
volt, csak tört előre…
- Mégis honnan….?
- Hongbinnie mondta - válaszolta könnyedén.
- Tessék? - mosolyogtam udvariasan, mert nem igazán
értettem a szituációt.
- Mondom Hongbinnie mondta, elbeszélgettünk most délután
- magyarázta, mintha ez teljesen természetes lenne… miért van jóban Kongieval?
Az ÉN Hongbinommal?
- És mondta neked… hogy nem szeretem az automatás kávét -
próbáltam felfogni.
- Aha.
- És azt is mondta, hogy Key a becenevem…
- Aha.
- Már csak egy kérdésem van.
- Mondjad - fordította kissé hátra a fejét és kedves
elmebetegként mosolygott rám.
- Mégis miért érdekel ez téged? - ráncoltam a homlokom.
- Mert szeretnélek megismerni, hát nem teljesen
egyértelmű? - torpant meg és mostmár teljesen szembe fordult velem.
- Aha, és ezeket miért nem tőlem tudod meg? - kérdeztem
szemrehányóan.
- Oh - derült fel az arca kis fáziskéséssel. - Te is
szeretnéd, hogy megismerjük egymást? - vigyorgott, mire az én arcomból kifutott
a vér, ami pár pillanat múlva megsokszorozódva tért vissza.
Elszóltam volna magam...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése