Furcsa módon nem egy yaoival érkeztem, hanem egy heteró történettel, amit egy nagyon jó barátnőmnek írtam szülinapjára.
Boldog Szülinapot, Norci!
A fiú türelmetlenül várakozott az iskola előtt, látszott rajta, hogy borzasztóan ideges, és legszívesebben nem itt lenne, de egy - számára -, olyan személyre várt, akiért bárhova elmenne. Akár egy ilyen suliba is. Idegen volt neki a környezet, hisz ő a város, sőt talán az ország, legelitebb iskolájába járt, míg ez egy elhagyatott, veszélyes környéken álló, névtelen suli.
A diákok elkezdtek kiszállingózni az épületből, sokan megbámulták az előtte várakozót, nem ebbe a környezetbe való volt. Nem is volt szabad ott lennie, tilosban járt, de bármint megtett volna a szerelméért, azért a lányért, akit most várt. De egyszerűen nem jött a személy.
A srác kezdett ideges lenni, folyamatosan nézelődött, topogott, a tekintetével a kedvesét kereste. Lassan már senki sem távozott az iskolából, de még mindig nem találta a személyt.
NamJoon megelégelte a várakozást, hosszú, nyújtott léptekkel indult a kapu felé, a portásra nem hallgatva, bement az öreg épületbe.
Hirtelen nem tudott mit reagálni, az arcába villant az a kosz és bűn, ami az iskolából sugárzott. A sok piszok alatt ott volt a régi dicsőség, de annyira elfedte az évek során felhalmozott piszok, hogy már lehetetlen lett volna, hogy újra a régi fényében csillogjon. Eredetileg egy romantikus vacsorát szánt ajándékba, de úgy gondolta, jobb lenne egy másik iskola.
- NamJoon! - a fiú a hang felé fordult, végre megpillantotta azt, akiért idáig jött.
- Norah - vidult fel azonnal, majd odarohant hozzá. Mikor odaért, átkarolta a derekát és a hajába hajolva ölelte magához. - Hol voltál eddig? - tolta el magától, hogy az arcát lássa.
- A tanár szabott rám feladatot, ne aggódj - legyintett, szerényen mosolyogva a lány.
- A szülinapodon? - NamJoon hangja elhalkult, egészen mély lett. Megejtett egy dögös mosolyt és közelebb hajolt a lányhoz. - Hát, hogy gondolta ezt? - duruzsolta az ajkaira, majd lágy csókba vonta. Norah megremegett a karjai között, majd óvatosan átkarolta a nyakát és visszacsókolt.
- Boldog szülinapot - vált el NamJoon és aranyosan mosolygott a szerelmére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése